szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Iráni-izraeli titkos találkozó volt Budapesten?!

Mi is írtunk róla, hogy a volt iráni elnök májusban hazánkban járt, hogy az NKE-n előadjon. Ugyanakkor diplomáciai háttere is lehetett a látogatásnak. Az ugyanakkor igen aggasztó, hogy pár aspektusból az egész hazi sajtó úgy ír az egészről, hogy Izrael gyarmattartónk megengedte, hogy fogadjuk Ahmadinedzsádot.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az iráni sajtóból derült ki májusban, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rektorának, Deli Gergelynek az invitálására tartott előadást az NKE-n Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök. A meghívás a „közös értékek a globális környezetben” témáról szóló tudományos találkozóra érkezhetett.

Az Index akkor egy, a diplomácia világára rálátó forrása alapján megírta, hogy a volt iráni elnök váratlan budapesti látogatása egy harmadik fél által szervezett találkozó is lehet, ahol informálisan egyeztethet a közel-keleti háborús helyzetről és annak békés rendezéséről, a további eszkaláció megelőzéséről.

A már május 6-án este Budapestre érkezett, és az RTL híre szerint államfőknek járó fogadtatásban részesülő, rendőri felvezetéssel, golyóálló kocsival közlekedő Ahmadinezsád megérkezése estéjén, május 6-án éjjel már lebonyolított egy informális megbeszélést, amely szokatlanul sokáig, hajnali két óráig tartott − tudta meg a hvg360.

A lap szerint a körülményekből tudható volt, hogy a volt iráni elnöknek a kormányzat által amúgy is kiemelt figyelemmel kísért NKE-n tett látogatásáról biztosan tudtak a magyar titkosszolgálatok, így az Orbán-kormány is. A témára rálátó és a kormányzati szerepvállalást is ismerő forrásaik szerint

az Orbán-kormány egyes tagjai valóban tudtak mindenről, még a késő esti titkos találkozóról is, de azon a kormány egyik – sem miniszteri, sem államtitkári rangú – tagja sem vett részt.

A hvg360 diplomáciai forrásai egyetlen lehetséges magyarázatát találták a történteknek, mégpedig azt, hogy a legfelsőbb izraeli körökben tudtak a látogatásról, és valamiért jóváhagyták azt, netán ők maguk is valamilyen szinten szerepet játszottak benne. Ennek csak az izraeli nagykövetség hivatalos, Ahmadinezsád útját elítélő közleménye mond ellent, de ez lehet terelés is. Ugyanakkor, mivel Ahmadinezsád egy olyan országba látogatott el, amelyről köztudott, hogy Európában Izrael egyik legerősebb szövetségese, Irán jóváhagyása is kellett a látogatáshoz.

Keresztény ezotéria, pszichoanalízis kritika, tradicionális gondolatok – Guénon konferenciát tart Irán

(Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55