szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Putyin szerint az orosz hadsereg jelentősen előretört a Donyec-medencében

Az orosz elnök egy Tuva-földi évnyitó rendezvényen tartott beszédet iskolás gyerekeknek, ahol Putyin kitért a háború állására is.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az államfő szerint az ukrán fegyveres erők azért intéztek támadást az orosz Kurszk megye ellen, hogy megállítsák az orosz fegyveres erők offenzíváját a Donyec-medencében. Azt hangoztatta, hogy az ukrán hadvezetés terve kudarcot vallott, mert az orosz hadsereg Kijev kívánságával szemben fokozta az előrenyomulás ütemét.

„Régóta nem volt ilyen üteme a támadásunknak a Donyec-medencében: az orosz fegyveres erők már nem 200-300 méterenként, hanem négyzetkilométerenként vonnak területeket az ellenőrzésük alá” – mondta Putyin.

Elmondta, hogy ha Ukrajna „nem szavakban, hanem tettekben kívánja a béketárgyalásokat és a kérdések békés úton történő megoldását”, akkor Moszkva készen áll erre, mert az orosz hatóságok ezt „soha nem utasították el”.

„De természetesen le kell számolni ezekkel a banditákkal, akik behatoltak az Oroszországi Föderáció területére, nevezetesen Kurszk megyébe, és az arra irányuló kísérleteikkel, hogy a határvidék egészének helyzetét destabilizálják” – mondta.

Hangot adott véleményének, miszerint a jelenlegi ukrán vezetés nem érdekelt az harci cselekmények beszüntetésében, mert nem áll készen az elnökválasztás megtartására.

„Ha a harci cselekmények megszűnnek, az ukrán hatóságoknak fel kell oldaniuk a hadiállapotot, és a hadiállapot feloldása után azonnal elnökválasztást kell tartaniuk. A jelenlegi hatóságok erre nyilvánvalóan nem állnak készen, kevés esélyük van arra, hogy újraválasszák őket. Ezért nem érdekeltek a harci cselekmények beszüntetésében, ezért rendezték ezt a provokációt Kurszk megyében, és előtte megpróbáltak ugyanilyen provokációt végrehajtani Belgorod megyében” – fogalmazott Putyin.

Putyin visszavonta Ukrajnának tett nagyvonalú békeajánlatát a kurszki támadás után

A mongolokkal vitetnék a hágai bíróság elé Putyint az ukránok

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55