Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Több mint száz ISIS tagot letartóztattak Törökországban a napokban

Őrizetbe vettek 119 embert Törökországban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam terrorszervezethez tartoztak – közölte a török belügyminiszter pénteken az X közösségi médiaplatformon megjelent üzenetében.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Ali Yerlikaya a héten végrehajtott rendőrségi akció részleteit ismertetve azt írta, hogy az ország 81 tartománya közül 23-ban, köztük Isztambulban, Ankarában és Izmirben is fogtak el gyanúsítottakat.

Törökországban az Iszlám Állam önhatalmúlag kikiáltott kalifátusának 2019-es összeomlása óta rendszeresen ellenőrzéseket tartanak a hatóságok. Adataik szerint 2023. július elseje óta a terrorszervezet 3600 feltételezett tagját vették őrizetbe.

A dzsihadista terrorszervezet számos támadást követett el törökországi célpontok ellen is. Ezek közül kiemelkedett egy isztambuli diszkóklub ellen 2017-ben elkövetett merénylet, amely 39; valamint egy isztambuli katolikus templom ellen idén január végén végrehajtott terrorakció, amely egy halálos áldozatot követelt.

Törökország megakadályozta az „Iszlám Állam” terrortámadásait

Videón, ahogy elfogják az isztambuli ISIS-merénylőket

Terrorcselekmény elkövetése előtt leplezték le az ISIS tagjait a törökök

(Vasarnap.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.

Telegram-posztjaink (2026.09.17.)

Nyilvánosságra hozták a 2006-os őszi kormányülések eddig titkos jegyzőkönyveit; a német kórházak egy esetleges NATO–orosz háborúra készülnek; Zelenszkij felkerült a világ 50 legbefolyásosabb zsidójának listájára

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 18.

11 év után visszatért Erdélybe a HVIM

11 év után újra Erdélyben a HVIM – interjú az úz-völgyi csata utolsó élő veteránjával

Tizenegy évnyi tiltás és koncepciós eljárás és hosszas vegzatúra után ...

64

2026. 09. 17.