Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Amikor az ember Istent játszik – kíváncsiságból 13 éves kislányára bízta a koponyaműtétet az idegsebész

A Graz-i Egyetemi Kórházban az egyik vezető idegsebészorvos jó ötletnek tartotta, hogy egy életéért küzdő betegén próbálja ki a 13 éves lánya, hogy van-e érzéke az orvosi pályához. Az orvost elbocsátották a „műtét” után.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Emberi életekkel játszani, azt képzelni, hogy istenek vagyunk, igen súlyos bűn. Az orvosoknál különösen visszataszító, amikor így visszaélnek hatalmukkal, ugyanis a műtőasztalnál elmondható, hogy élet-és halál urai. Az ő kezükben van abban a percben egy emberi élet. Játszadozni vele pedig embertelen!

A megdöbbentő eset még januárban történt, azonban most derültek ki az ügy igencsak meredek részletei – írja a Bors.

Januárban egy sérült vadászt hoztak be a grazi kórházba, aki az erdőben szenvedett súlyos koponyasérülést. Miután betolták a műtőbe, az elismert idegsebész – akinek a nevét az ítélethirdetésig nem hozzák nyilvánosságra – úgy döntött, hogy

a 13 éves kislánya kezébe adja a koponyafúrót és az egyéb eszközöket,

és lépésről lépésre elmagyarázza neki, hogy mit csináljon. A sérült, 33 éves Gregor R. tehetetlenül feküdt az ágyon, miközben egy általános iskolás gyermek fúrt bele a koponyájába. Ilyen esetekben ráadásul a páciens ébren van, hogy figyeljenek a reakcióira, azonban ő sem tudott róla, hogy mi folyik a feje felett.

Az idegsebész helyett műtő kislány akciójának ráadásul egy másik orvos és további 5 egészségügyi dolgozó is szemtanúja volt.

A műtét után azonnal elbocsátották az orvost, és a kórház együttműködik a nyomozóhatóságokkal az ügy kivizsgálásában.

„Jelenleg még mindig várunk a bűnügyi nyomozó osztály zárójelentésére. A műtétre és a fúrásra szükség volt mindenképpen, ezt nem vitatjuk, de azt igen, hogy szabad-e engedni egy 13 évest, hogy ő végezze el a feladatot. A beavatkozás után pedig nem volt semmilyen kapcsolatfelvétel, nem volt magyarázat, vagy bocsánatkérés, semmi. Ez egyszerűen méltatlan”

– nyilatkozta Gregor R. ügyvédje a lapnak. A kórház azzal védekezik, hogy a beteg magánszemélyként indított büntetőeljárást, és a pereskedés során is egyedül vesz részt, így nem voltak kötelesek felkeresni őt.

A műtét komplikációk nélkül zajlott le, ennek ellenére az intézmény sajnálja, ami történt, és támogatják, hogy az ügy kivizsgálásra kerüljön.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/02/19/eljen-a-technokracia-mutet-kozben-gyilkolhatott-a-sebeszrobot/

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/07/23/beperelte-transzmutetre-kenyszerito-orvosait-egy-amerikai-no-soha-nem-lehet-mar-teljes-az-elete/

(Origo nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.