A magyar rendőrség terrorelhárító egységét 1990. november 28-án veszélyes bűnöző elfogásához riasztották Pusztaszabolcsra. Miután a különlegesen képzett rendőrök behatoltak a családi házba, lövések dördültek. Az egykori résztvevők visszaemlékezései alapján rekonstruáljuk az eseményt.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
„Meddig terjedhet a humánum?” – tette fel a kérdést a hazai sajtó két nappal a pusztaszabolcsi események után, ám B. Istvánt soha nem aggasztották ilyen dilemmák. A férfi, aki egy évvel korábban szabadult a börtönből, többször összeütközésbe került a törvénnyel. Mikor kiszabadult, első útja egy csókakői vadász házához vezetett, ahonnét puskákat, lőszert és ékszereket lopott. 1990. november 8-án éjszaka a zámoly–csákvári kereszteződésnél lőtt rá egy taxisra, akit a sörétek és a repeszek több mint harminc helyen sebesítettek meg. Ezután letett eredeti tervéről, a benzinkúti rablásról, ám több betörést is elkövetett, többek között családi házak és egy iskola kárára.
B. Istvánra illett a sofőr személyleírása, ezért kezdték meg a rendőrök a család pusztaszabolcsi házának figyelését is, ahol az elkövető apja egyedül élt. A megfigyelés unalmas óráit hamarosan siker koronázta, hiszen a nyomozók megállapították, a ház magányos ura feltűnően gyakran járt a helyi boltba, ahonnét több ember számára szükséges élelemmel tért haza. Megszületett a döntés: a fegyveres és erőszakos bűnöző ellen a terrorelhárítókat kell bevetni.
– A helyszínen arról igazítottak el minket, hogy van egy fő- és egy hátsó bejárat, ezeken keresztül tudunk a leggyorsabban bejutni. Mivel a férfi fegyveres volt, a házban pedig bent tartózkodott az apja is, nem tudhattuk, hogy mire megyünk be. Behatoláskor derült ki, hogy a hátsó bejárat csak egy padlásfeljáró, így csak frontálisan tudjuk lerohanni a házat – emlékezett vissza Bárány János százados az évekkel korábbi esetre, ahol a Komondor Terrorelhárító Szolgálat 3. számú bevetési egységének tagjaként riasztottak.
– Ez volt az első igazán éles bevetésem, ebben az időszakban, 1989–1990-ben még viszonylag kevés volt a Komondor Szolgálat ilyen jellegű feladata, mert más volt a társadalom berendezkedése – mondta Palcsó László főtörzszászlós, aki szintén ott volt az emlékezetes akción, amely számára egy életre meghatározónak bizonyult.
A terrorelhárítók úgy tervezték, hogy elfogják a boltból visszatérő apát, majd a felszólítások sorozatával pszichológiailag annyira kimerítik a házban lévő fegyverest, hogy megadja magát. Arra nem számítottak, hogy a rutinos bűnöző már várta őket.
– A fickó annyira profi volt, hogy éjszaka úgy lebiztosította az áramot, hogy amikor megpróbáltuk kintről felkapcsolni, mindig leverte a biztosítékot. Ráadásul nem az ágyon aludt, hanem az ágy mellett utcai ruhában, töltött fegyverrel. Ebből látszik, hogy már számított a rendőrökre, akiket, ha be is törnek, hogy őt elfogják, könnyen megsorozza, vagy hátul kiugrik az ablakon – mondta a főtörzszászlós.
Palcsó László az elsők között lépett be a házba, amikor elhangzott a felszólítás: „Itt a rendőrség, adja meg magát és felemelt kézzel jöjjön ki!”
– Behatoláskor egyet vagy kettőt léptünk, amikor jött az első lövés, ami Pethő Józsit találta el. Majd a második, amivel szerencsém volt, mert az ajtófélfába csapódott, így nem lőttek mellbe, hanem ami a lövedékből levált, gurulatot kapott, az kapta el Palcsó Lacikát. Azonnal visszalőttünk. Az ember eldobta a fegyvert, és feküdt a földön, ez volt a szerencséje, mert én derékmagasságban tüzeltem – emlékezett vissza az eseményekre Bárány János.
A századosnak a házba lépve első feladata a gyanúsított apjának megbilincselése volt. Mint később kiderült, az ágyneműtartóban szintén lapult egy sörétes puska.
– Én nem tudtam lőni Józsitól. Előttem állt, ő lőtt vissza, vagy húsz lövést leadott a vaksötét szobába átlőtt vállal, reflexből. A lövedékek tízcentis szórásban voltak a falban, az elkövető feje fölött, ami még versenyen is szép eredmény, nemhogy stressz alatt, tűzharcban, sebesülten – tette hozzá Palcsó László. – A nekem szánt lövedék gurulatot kapott az ajtófélfán, és úgy csapódott belém. Józsit vállon találta a lövedék. Óriási ütést éreztem a combomon, de mentem tovább. Ekkor éreztem meg az égett hús szagát. Nem tudtam, hova tenni ezt a kérdést, mondtam a srácoknak, hogy engem is eltaláltak. Józsi hanyatt esett, és rám zuhant. Láttam, hogy vérzik, a vállamra vettem, és elindultunk kifelé, már tették is be a kocsiba, én pedig mentem vissza a házba, a helyemre. A többiek közben fedeztek minket, meg is adta magát az emberünk, ekkora zárótűzre nem számított. Mikor mindennel végeztünk, szólt egy kollégám, hogy egy nagy luk van a kabátomon. Nem láttuk, hogy mekkora a baj. Bárány Jani támogatott ki a házból, azonnal beraktak egy másik kocsiba, és vittek a kórházba, Fehérvárra. Az ügyeletes nővér azt hitte, hogy részeges vadászbaleset történt. Azt mondta: „Nem igaz, hogy az ember nem tud pihenni, mert maguk játszanak a fegyverükkel.” Később bocsánatot kért. Mire én bekerültem, Józsit már megműtötték.
Palcsó főtörzszászlós a sebesülését, vagy ahogy ő mondja, „munkahelyi balesetét” követően visszatért a terrorelhárító egységhez.
– Pethő Józsival Bécsbe kellett menni, mert ott volt olyan idegspecialista, aki meg tudta műteni a roncsolt vállát, bár a karja nem lett százszázalékos. Szerencsére mindketten visszatérhettek a szolgálathoz – idézte fel a rehabilitációt Kubinszki István alezredes, az egység nevelési helyettese, aki a szociális kérdésekért felelt. – Amikor újra szolgálatba álltak, ordítottam velük, hogy mit képzelnek magukról a vitéz urak, hogy csak úgy meglövetik magukat. Mi is aggódtunk értük, és mindenki azon igyekezett, hogy vissza tudjanak illeszkedni felépülés után a feladatkörükbe.
Palcsó László minél előbb igyekezett visszatérni előző beosztásába. Mint mondta, büszke volt rá, hogy visszatérhetett az elit egységbe.
– Már 1991 márciusában visszamentem, együtt edzettem a többiekkel. Nem teljes erővel, de már ott voltam a csapatban. Az kicsit tovább tartott, míg munka közelébe engedtek.
– Ezért volt nagyon fontos a kiképzés, amit azért ismételtünk ezerszer, hogy ne veszítsük el a fejünket ilyenkor sem. Nem azzal foglalkoztam, hogy rám lőttek, vagy azzal, hogy eltalálták a társamat, hanem hogy menjek előre, és semlegesítsem a fenyegetést – tette hozzá Bárány százados.
A veterán, tűzharcot megjárt terrorelhárítókon látszott, komolyan gondolták, amit mondtak.
( Police.hu nyomán Szent Korona Rádió)