Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Hátrányos helyzete miatt panaszkodott a milliárdos feka

A Demokraták chicagói gyűlésén meglepetésvendég volt Oprah Winfrey, feka amerikai tv-s személy, aki egész karrierjét végigsírta, hogy őt bizony elnyomják. Mondjuk ahhoz képest egész jól keres, hiszen dollármilliárdos.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Mint 4, illetve 8 évvel ez előtt, a “celebvilág” idén is felsorakozott a Demokrata Párt mellett, hogy az elefántcsonttornyaikból megmondják az “egyszerű népnek”, kire is kell szavazzanak, hogy elkerüljék a bélyegeket, a “rasszizmus” vádját, no meg a “fasiszta diktatúrát”.

Idén sem alakult ez másképp. Ezúttal ráadásul a Mónikashow amerikai megfelelőjének vezetője, a néger Oprah is tiszteletét tette a rendezvényen, aki már számos megnyilatkozásával bizonyította, hogy éppen annyira fehérellenes, mint egy átlag demokrata szavazó, így az értékközösség már a kezdetek óta megvolt. Ő mondta például azt, hogy a “rasszizmus” olyan mélyen beágyazódott egyes társadalmi rétegekbe, hogy ha azt akarjuk, hogy a feketék hátrányos megkülönböztetése eltűnjön, “az öregebb generációknak meg kell halnia”.

Ezzel mintegy utalva arra is, hogy a fiatalságot már sikerült átnevelniük, így velük már “nem lesz probléma”, ők már “haladó szelleműek”.  (A négerek körében kiirthatatlanul jelenlévő, sőt, a média által fűtött fehérellenes rasszizmus persze nem zavarja, noha az gyilkosságokban és súlyos bántalmazásokban nyilvánul meg nap, mint nap.)

Veszélyben a szabadság

Természetesen ezúttal sem maradhatott el az erre mindig fogékony liberálisok riogatása azzal, hogy ha Donald Trump nyer, akkor “a szabad Amerikának vége”. Mert ez a választás most “a szabadságról szól”. Ugyanakkor megnyugtatta hallgatóságát: “ha összefognak, lehetetlen őket legyőzni”.

“Az országot járva láttam a rasszizmust, a szexizmust, a fizetések közti egyenlőtlenséget” – mondta a milliárdos.

Végezetül megtapsoltatta Kamala Harrist, a szélsőbalos, fehérellenes frakció vezéralakját a Demokrata Párton belül, akinek szülei még harmadikvilágbeli bevándorlók voltak, ő pedig már ott áll a kapujában, hogy megszerezze az uralmat az Egyesült Államok felett.

A demokrata szenátor homoszexuális szexvideót forgatott a szenátusi tárgyalóteremben

Nagy LMBTQP-lobbista lesz Kamala Harris alelnökjelöltje

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.09.06.)

Tisza-kormány: marad a migrációs válsághelyzet; AfD-győzelem Szász-Anhaltban; sátortábor épül a migránsoknak Ceutában

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.