2024, október 12
16.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Jogsegélyt ad a Szikra a Fáklyának – A két kommunista szervezet összeér, de egymást is bomlasztja

Újabb rögzített beszélgetéshez és levelezésekhez jutottunk hozzá, amelyet a Fáklya nevű kommunista szervezet tagjai egymás között folytattak. Ebben szóba került egyebek mellett a Szikrához fűződő viszonyuk, a tiltott önkényuralmi jelképek nyilvános használata. A jó kommunista párját ritkítja: kiderült, hogy egymás megpuccsolására is készülnek.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az előző cikkünkben már kitértünk arra, miszerint a Fáklya tagok egymás között azt tárgyalták meg, hogy Jámbor András illuminált állapotban arról beszélt, hogy maoistaként fegyveres felkelést fog kirobbantani. Ezt persze sokan nem is vették komolyan, ám könnyelműség lenne Jámbor András ezen kijelentésére legyinteni azok után, hogy kiderült, a Szikrának pedofil támogatói (tagjai?) is vannak és kapcsolatban áll az antifával. Jámbort egyébként opportunistának és féknek tartják a „munkásmozgalmon” belül, aki megalkuvó, mert kompromisszumokat köt.

A Fáklya-tagok egymás között elmondták, hogy a Szikra ideológiája szimplán a radikális baloldaliságban merül ki, és véleményük szerint Jámboréknak is jót tenne, ha elmennének „kommunistább” irányba. Sérelmezik ugyanis, hogy szikrások nyíltan kimondták, hogy csak olyan dolgokról értekeznek, ami széles körben támogatott, ezért például nem beszélnek világforradalomról, meg a transzjogokról.

Hámori „Éva” Ádám azonban felvetette a Szikra belülről történő bomlasztását. A transznemű Hámori a saját, mindössze 8 fős szervezetét – a Vörös Megújulást – sztálinistának tartja. Itt azért néhány érdekességre nem árt felhívni a figyelmet. A Fáklya önmagát trockista szervezetként határozza meg, elítéli a sztálinizmust. Az azonban rejtély, hogy egy transz miként lehet sztálinista, amikor Sztálin megvetette még a homoszexualitást is. „Nekem saját szervezetem van, amit én alapítottam, mert annyira egy makacs geci vagyok” – jegyezte meg Hámori, aki kiemelte a kommunista agitáció és az osztálytudat hangsúlyozásának fontosságát, mert a céljuk a proletárdiktatúra megteremtése forradalmi úton.

Hámori „Éva” Ádám (piros nyíl) Fuhl Dániel (sárga nyíl) társaságában a Kesztyűgyár előtt

„Éva” Ádám előadta azt is, hogy az ő elképzelésük az volt, hogy szándékosan szerveznek egy frakciót a Szikrán belül, és az első adandó alkalommal kettészakítják a szervezetet, és ellopják a radikális frakciót. Szerinte a Szikra egy szocdem reformista szervezet, de vannak forradalmibb tagjai, akikre pályázik.

Azt is sikerült megtudnunk, hogy az egyik Fáklya-tag ezer szállal kötődik a Kétfarkú Kutya Párthoz, a táskáján is a párt kitűzője látható. Ezen mondjuk nincs is mint csodálkozni, hiszen a kutyák soraiban olyan ismert antifa aktivisták vannak, mint Lass Andrea és Solymosi János.

Lass Andrea járdafestegetés közben
Solymosi János

Ahol összeérnek a szálak: Jogi segítség a tiltott önkényuralmi jelképek használatához

Noha a Szikrát belülről próbálják megosztani, a jogi segítséget megkapják tőlük, méghozzá a szervezet elnökségi tagján és józsefvárosi önkormányzati képviselőjén, Shakkour Aramon keresztül, aki egyben a Mérce nevű szélsőbaloldali lap publicistája. Shakkour ezt egy masszív italozás előtt ajánlotta fel. A közte és egy külföldi tag – Adrián – közötti beszélgetés ekképpen zajlott:

Shakkour Aram: Ha még kell segítség, akkor nyugodtan szóljatok.

Adrián: Ja, kaptunk levelet.

Shakkour Aram: Nem tudom. Jogi segítség?

Adrián: Ez talán igen amúgy!

Shakkour Aram: Tudunk adni, érted, tehát többféle ügyvédet is tudunk adni, szóval… ja…

Adrián: Jó, beszéljünk. Akkor írok nektek, mert van egy pár ügy amihez kéne tanács.

Shakkour Aram: Oké oké! (…) Írjál és adok egy csomó kontaktot, aki szerintem simán képviselne titeket jogilag.

Adrián: Tökéletes.

Shakkour Aram: Az a baj most megyek… Fél órán belül segg részeg leszek… Írj egy e-mailt, vagy írj messengeren, de majd felírom a google keepbe és küldöm, az a legjobb.

Alexy Marcell egyszerre tagja a Fáklyának és a Szikrának. Saját elmondása szerint ő a Szikrán belül a sztálinistákkal lóg. Az imént idézett beszélgetést követően ő jegyezte meg Shakkour távozása után, hogy ő ragasztotta ki a választási plakátját. Tehát a kommunista Fáklya segítette a pedofilmosdató Szikra kampányát.

Shakkour Aram

A jogi segítség elsősorban a tiltott önkényuralmi jelképek terjesztése terén merül ki.

Adrián ezzel kapcsolatban az alábbiakat jegyezte meg: „Közép-hosszútávon sarló-kalapácsot fogunk használni, de most akarom elsősorban tisztázni mi a jogi helyzet, beszéljünk egy-két ügyvéddel, meg most is azért a Szikra is tudott segíteni ügyvéd segítséggel, hogy tisztázzuk mi van, tehát mi tud történni velünk, hogy milyen következmények várhatóak.”

Az anarchista Varjú Kollektívához is köthető Kovács Márkó elárulta, hogy a plakátokat párban ragasztják ki, házilag készített csiriz ragasztóval, mert úgy nem veszik rongálásnak. Az ő elmondásaiból tudtuk meg azt is, hogy a fáklyások eddig a Nyugati és az egyetemek (ELTE BTK, ELTE Könyvtár, BME, Corvinus) környékén plakátoltak.

Kovács Márkó

Nincs új a nap alatt – A kommunisták egymással számolnak le

Időközben sikerült azt is megtudnunk, hogy Tóth Dávid – aki Max Bownas-szal a júniusi Kesztyűgyáras támadás után kamera elé állt, és nyilatkozott a történtekről – belső levélben arról tájékoztatta a tagságot, hogy az International Marxist Tendency Nemzetközi Titkársága kizárta soraik közül Adriánt, mert magatartását bomlasztónak tartották.

Adrián üzenetét Kovács Márkó továbbította a tagoknak:

Tóth Dávid

Ahol anarchisták és kommunisták összejönnek: Szélsőbaloldali fészkek Budapesten

Egyértelműen látszik, hogy átfedésekről lehet beszélni az Autonómia Csoport, a Szikra, a Fáklya, a Varjú Kollektíva és a Vörös Megújulás között. Ezen szélsőbaloldali elemek budapesti törzshelye pedig a ferencvárosi Kripta nevű közösségi tér (nem azonos a Kripta sörözővel!), a Gólya, a Riff Budapest, a Népszíntér, a Kesztyűgyár és az Auróra, ám a Marx Károly Társaság Fáklya Fóruma is gyakran tart kommunista esteket a VII. kerületi Király u. 43-45. szám alatt.

Budapest „melegágya” a szélsőbaloldalnak és szervezkedéseinek, ahol nemcsak a hazai antifák fordulnak meg, de gyakran külföldiek is, akiket a Fáklya, a Szikra és az Autonómia Csoport hív és lát vendégül.

Folytatjuk…

Valóban az alkotmányos rend megváltoztatását akarják a Fáklyások, Jámbor András fegyveresen lépne fel (hangfelvételek)

(Szent Korona Rádió) 

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal újabb belső levelezés került a birtokunkba, amelyből sikerült képet kapnunk a hazai marxista szervezet külföldi...

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael Libanonban elkövetett jogsértéseiről értekezik. Mindegy, hogy hol háborúznak a zsidók, embertelenség jellemzi őket. Kövesd Telegram...

Dugin: Naszrallah halála Izrael apokaliptikus felemelkedését jelzi

Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása? Nagy-Izrael megvalósulása? Mi kell a zsidó terror visszaszorítására? Alexander Dugin gondolatai alább.  Kövesd Telegram csatornánkat Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és...

Megalakulhat az Irán vezette, cionizmus ellenes “NATO”?

Komoly hiányosságát pótolhatja most Izrael a keleti világnak? A Varsói Szerződés felbomlása óta nem volt olyan katonai szövetség, ami méretében felérhetett volna a NATO-hoz....

Legfrissebb

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal...

Rendkívüli! – Magyar buszból vadásszák le Kárpátalján a hadköteleseket (+videó)

Nagydobronyt szállták meg pénteken, majd szombaton délelőtt a katonai...

A magyarok 64 %-a támogatná idehaza a halálbüntetést

Hazánkban 1990-ben törölték el végleg a halálbüntetést, melynek visszaállítása...

Kovács Béla: Tárt karokkal várja Oroszország a neoliberális ideológia elől menekülőket

A Meduza a heti hírösszefoglalójában említette meg pénteken, hogy...

Ákos: A digitális diktatúra hatalmas veszély a mai fiatalokra

 "Digitális diktatúra van kiépülőben, aminek nem csak digitális elemei...

A dísz-köztársasági elnök Auschwitzba invitálja a magyarokat

A napi szinten ömlő filoszemita propagandához most Magyarország nevű...

Eladta 11 hónapos babáját a szerencsejáték-függő “apa”, gyorsan el is költötte a pénzt

Egy indonéz férfi annyira súlyos szerencsejáték függőségben szenvedett, hogy...

A lengyelek Szentpétervár szétlövésével fenyegették meg az oroszokat

Miközben semmi jel nem utal arra, hogy Oroszország Ukrajnán...

Kategóriák

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal...

Rendkívüli! – Magyar buszból vadásszák le Kárpátalján a hadköteleseket (+videó)

Nagydobronyt szállták meg pénteken, majd szombaton délelőtt a katonai...

A magyarok 64 %-a támogatná idehaza a halálbüntetést

Hazánkban 1990-ben törölték el végleg a halálbüntetést, melynek visszaállítása...

Kovács Béla: Tárt karokkal várja Oroszország a neoliberális ideológia elől menekülőket

A Meduza a heti hírösszefoglalójában említette meg pénteken, hogy...
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55