Egy Gázában dolgozó francia orvos mesélt az ott tapasztalt borzalmakról és a népirtásról

A Gázai övezetben dolgozó orvosok azt nyilatkozták: soha, sehol nem láttak olyan típusú szörnyű sérüléseket, mint az övezetben. Továbbá megjegyezték: “mint egészségügyi dolgozók, tapasztaltuk a népirtás szándékát, és erről bizonyítékaink vannak!”

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Gázai övezetben dolgozó és a szörnyűségekkel nap mint nap szembesülő orvosoknál időnként elszakad a cérna. Ilyenkor – további karrierjüket is veszélyeztetve – őszintén beszélnek döbbenetes tapasztalataikról. Nem is oly rég egy rövid ideig az övezetben önkéntes munkát vállaló amerikai orvos, dr. Mark Perlmutter tárta a világ elé mindazt, amit a helyszínen átélt. Ezúttal pedig egy újabb nyugati orvos szólalt meg, mit sem törődve az antiszemitizmus vádjával, komoly kockázatot vállalva ezzel. Dr. Pascal Andre az Anadolu török hírügynökségnek nyilatkozva nem kevesebbet állított, mint hogy az övezetben tevékenykedő egészségügyi dolgozók rendszeresen szembesülnek Izrael népirtó szándékaival.

A francia orvos a hírügynökség tudósítójának elmondta: a nehézségek már akkor megkezdődtek, amikor februárban kollégáival megérkezett a Hán Júniszban található Európa Kórházba. Ugyanis a humanitárius segélyeket, beleértve az alapvető orvosi felszereléseket, segédeszközöket és gyógyszereket is, a rafahi határátkelőn már hónapok óta feltartóztatták, noha súlyos állapotban lévő, sürgős ellátásra szoruló sebesültek tömege feküdt a Rafahtól nem messze található kórházban.

„Hozzávetőleg 4-5 ezer ember keresett menedéket az Európa Kórházban, az intézmény környékén pedig 25 ezren tartózkodtak”

– vázolta a tragikus állapotokat a sürgősségi ellátásban dolgozó szakember. Majd hozzátette: mindennek fényében

„roppant sajnálatos, hogy a nyugati média kizárólag az izraeli vagy kettős állampolgárságú túszokról beszél, és elfelejtkezünk az izraeli börtönökben sínylődő palesztin polgári személyekről és orvosokról, akiket az IDF ejtett fogságba”.

A francia orvos beszélt a rémült és a végtelenségig elcsigázott palesztinok tömegeiről is.

„Mi is megtapasztaltuk azt a rettenetet, amit az övezet fölött folyamatosan köröző drónok jelentenek, szándékosan lehetetlenné téve a nyugodt alvást, legyen nappal vagy éjszaka, az állandó, soha nem múló zajról nem is beszélve. Mindemellett pedig a folyamatos bombázás rettenetét is el kell viselni”

– mondta el tapasztalatait a francia orvos.

Dr. Pascal Andre dicsérte a gázai orvosok és ápolók hihetetlen bátorságát, holott ők maguk is rettegnek családtagjaik biztonságáért.

„Elképesztő hősiességről tesznek itt tanúbizonyságot emberek. Pedig ők mind civilek.”

Mi több, tette hozzá, sem ő, sem a kollégái egyetlen egyszer sem hallottak gyűlölködő megjegyzéseket, gyűlöletbeszédet a gázai lakosok részéről.

„Azonban többször is tanúi voltunk, amint egyszerű gázai polgárok, édesanyák, édesapák, gyerekek kijelentik: mi emberek, és nem állatok vagyunk”

– idézte fel a francia orvos (utalva ezzel az izraeli miniszterelnök és más vezető izraeli politikusoknak a palesztinokat fenyegető, megbélyegző és dehumanizáló kirohanásaira).

A doktor elmondta továbbá, hogy korábban számos háborús övezetben is tevékenykedő orvos kollégája is megerősítette: soha, sehol nem láttak olyan típusú szörnyű sérüléseket, mint az övezetben.

„Ezen kívül ők sem jártak soha olyan harci területen, ahol a katonák a civileket oly gyakran célozták volna meg, és ahol nem volt hová elmenekülni”

– osztotta meg saját és kollégái tapasztalatait dr. Pascal Andre. Szólt arról is, hogy a palesztinok az övezet területén bárhová, akár biztonságosnak hitt helyekre is mennek, mindenütt állandóan ki vannak téve bombatámadásoknak, és bármikor elveszíthetik családtagjaikat, otthonaikat.

„Az izraeli hadsereg mecseteket, egyetemeket, iskolákat, egészségügyi személyzetet, szent és történelmi helyeket támad. A „totális pusztítás” a célja tetteiknek… mint egészségügyi dolgozók, tapasztaltuk a népirtás szándékát, és erről bizonyítékaink vannak”

– szögezte le a francia orvos. Majd feltette az alábbi kérdéseket:

Ki beszél arról, hogy Izrael képtelen tartani magát a nemzetközi joghoz? Ki beszél arról, hogy a terrorizmust manapság állami terrorizmusként kellene meghatároznunk, amikor is megfélemlítik a civileket, csapdába csalják őket, nem hagyva nekik menekülési útvonalat, megsemmisítik múltjuk emlékeit és a jövőt illető reményeiket?

A török hírügynökség részére adott nyilatkozatát dr. Andre egy ugyancsak nem „polkorrekt”, sőt alighanem újabb antiszemitának minősülő megjegyzéssel zárta. Kifejezte reményét az összes fogoly (így nyilvánvalóan az izraeli túszok és a zsidó állam börtöneiben sínylődő sok ezer palesztin) szabadon engedését illetően, hozzátette ugyanakkor:

Gáza lakóit is szabadon kell engedni, végtére is 17 esztendeje foglyoknak tekinthetők az övezetben.

No igen, amiről a „fősodratú” nyugati média hallani sem akar: a Hamász október 7-i támadásának egyik döntő oka a Gázai övezet 17 esztendeje fennálló izraeli blokádja, amely alapvető életlehetőségeitől fosztotta meg a gázai palesztinok tömegeit.

Még magukat objektívnak és kiegyensúlyozottnak hirdető műsorokban is elhangzik hazánkban is: a gázai áldozatokról közölt, hivatalos palesztin forrásokból származó adatok túlzók lehetnek, így nem felelnek meg a valóságnak. Nos, a napokban a genfi székhelyű Mediterranean Human Rights Monitor elnevezésű emberjogi szervezet hozott nyilvánosságra megdöbbentő adatokat (melyek teljes mértékben összhangban állnak a gázai egészségügyi hatóságok adataival):

a 2023. október 7. óta meggyilkolt közel 17 ezer palesztin gyermek közül 2100-an nem töltötték be a 2. életévüket sem!

Az emberjogi csoport közleményében rámutat:

A megölt palesztin kiskorúak száma – legyenek akár csecsemők, akár nagyobb gyermekek – szörnyűségesen magas, arányait tekintve példátlan a modern háborúk történetében. Mindez nem lenne lehetséges egy veszedelmes jelenség, a gázai palesztinok dehumanizálása nélkül. Az izraeli hadsereg napi rendszerességgel vesz célba palesztinokat, gyermekeiket, teszi mindezt tervszerűen, a lehető legbrutálisabb módszerekkel, 10 hónapja lényegében megállás nélkül.

Szükséges továbbá emlékeztetni a jórészt egyoldalú és hamis hírekkel elárasztott nyugati közvéleményt: a meggyilkolt és megsebesített palesztinok tömegei mellett 1,7 millióan kényszerültek elhagyni lakóhelyüket.

A menekülők fele gyermek.

Számukra (de az otthon maradt kevesek számára hasonlóképpen) nincs elegendő ivóvíz, élelmiszer és gyógyszer. Egészségügyi szakemberek a már terjedő járványok elszabadulásától tartanak. Júliusban az ENSZ szakértői is megkongatták a vészharangot a gázai gyermekek sorsával kapcsolatban, akik közül sokan – mint arra felhívták a figyelmet – a szándékos kiéheztetés következtében veszíthetik el életüket.

Éhínség a Gázai övezetben – a legnagyobb veszély a gyermekeket fenyegeti

Az ENSZ nem küld több humanitárius segélyt Gázába?

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)