szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A fegyveres diákságra emlékezett a HVIM a Selmeci-hegységben

Idén augusztusban is a felvidéki hegyek szikláit koptatták a vármegyések bakancsai. A hős selmeci diákságra emlékeztek.  

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A magyar hazáért vívott fegyveres harcokban a soproni diákság oroszlánrészt vállalt az első világháborút követő időszakban. Részben nekik köszönhetjük, hogy Sopron és a nyugati országrész a királyság része maradhatott. Fegyveres ellenállásuk azonban nem Nyugat-Magyarországon kezdődött. Először 1918-ban, alma materük, a selmeci akadémia védelmére ragadtak fegyvert és őrizték a magyar rendet. A felhergelt szlovák zendülőkkel folytatott küzdelem során két erdészhallgató életét vesztette. Baumerth Károly és Hurtay György ezzel örökre belevésték nevüket a hálás utókor emlékezetébe.

A magyar történelem e kevésbé ismert mozzanatáról, a selmeci diákság áldozatkészségéről és két hősi halottjukról emlékezett meg már hatodik alkalommal a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet. A Selmeci Őrjárat névre keresztelt emlék- és teljesítménytúra a hősök előtti tisztelgés mellett a selmeci táj szépségének bemutatását is célul tűzte ki. Ez az egykoron pezsgő német és magyar élettel rendelkező bányavidék természeti kincsei mellett egyedülálló kultúr- és ipartörténeti kincseket rejt.

A túra útvonala igyekszik minél többet megmutatni a bányatavak összetett rendszeréből, ami a 18. században a világ legnagyobb vízgazdálkodási rendszere volt. A túra útvonala nem csak több bányatavat is érint, de számos helyen a több száz éves vízgyűjtő-árkokkal párhuzamosan fut. Ezek a kővel kirakott árkok máig hirdetik a 18. századi mérnökök zsenialitását.

A teljesítménytúra Vöröskút érintésével Selmecbánya felett vezet, így a túrázóknak tökéletes kilátást nyújtott a történelmi bányavárosra, ami egykor az egész Magyar Királyságot látta el arannyal. A várost elhagyva a felsőrónai kálváriánál csatlakozott újra a két túratáv (27 és 21 km), így innentől ugyanazon az útvonalon indultak a Szitnya lábához. Út közben megálltak a hegybányai temetőben, ahol a HVIM képviselője megkoszorúzta a szélaknai csatában elhunyt honvédek síremlékét. Innen a Keresztúthoz vitt az utuk, ahol megkóstolhatták Felvidék legrégebbi sörfőzdéjének a söreit, majd nyakukba vették a hegység legmagasabb csúcsára vezető meredek ösvényt. A Tatár-rétről már jól látszottak a jellegzetes sziklatornyok és a kilátó, ami egykor a Magyarországi Kárpát Egyesület Szitnya osztályát szolgálta.

A csúcsról az egész túra útvonalát látni lehetett. Itt a menedékházban elfogyasztott káposztaleves után mindenki megkezdte az ereszkedést, hogy az egykor szebb napokat megélt szitnyai vár romjának érintésével érkezzenek a célba.

A túrán félszázan vettek részt, ebből 21-en a teljesítménytúrán. Biztató látvány nyújtott, hogy több szülő is magával hozta gyerekeit, akik gond nélkül teljesítették a távokat. A Hadak Útja túrasorozat ezen állomását mindenki teljesítette, aki még versenyben van az Attila Védvonal túrán kiosztandó éremért. Ahogy a selmeci diákság története, úgy túrasorozat is Sopronban folytatódik, ahova mindenkit szeretettel várnak szeptember 7-én a Rongyos Gárda Emléktúrára.

Járd végig a Hadak Útját 2024-ben is a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal

(Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55