vasárnap, március 1, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A rendőrség megszüntette a nyomozást az antifás pedofil ügyben

A rendőrség megszüntette az antifa-ügy mellékszálaként indult gyermekpornográfia gyanújával zajló eljárást – derült ki a hatóság válaszából. Bár a nyomozás lezárása nem meglepő, mivel a feltételezett elkövető öngyilkosságot követett el a gyanúsítotti idézés kézhezvétele után, ez már több mint egy évvel ezelőtt történt. Azonban, úgy tűnik, a hatóságok nem tudtak további információkat kideríteni, annak ellenére sem, hogy a nyomozást a potenciális gyanúsított halála után is folytatták, hogy minden szálat megvizsgáljanak.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A pedofilügy előzménye az antifa támadásokig vezethető vissza: tavaly február közepén legalább tizenöt, zömmel külföldi – német, olasz és görög – szélsőbaloldali radikális nyolc járókelőt támadott meg Budapest négy pontján, brutálisan összeverve őket, néhányukat súlyosan megsebesítve.

Az áldozatokat találomra választották ki a katonai jellegű ruházatuk alapján. Valamennyiüknek az volt a „bűne”, hogy terepmintás ruhában, fekete bakancsban és dzsekiben voltak, ám ők nem a február 11-i, kitörés napi megemlékezés résztvevői voltak, ahogy azt támadóik feltételezték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt folytatott büntetőeljárást. A rendőrök a támadók közül már a ruházatuk alapján felismertek néhányat, akiket aztán követni kezdtek, és végül a belvárosban, egy taxiban fogták el őket: egy német férfit, egy német és egy olasz nőt. Műanyag borítású kalapács, ólommal bélelt gumikesztyű, vipera, gázspray volt náluk. Az embervadászat a hírhedt német szélsőbaloldali bűnszervezet, a Hammerbande módszereivel történt. Ez már csak azért is valószínűsíthető, mert az elfogottak közül a német férfi kapcsolatba hozható a vörös bűnbandával.

Több tízezer pedofil felvételre bukkantak a nyomozók

A tavaly februári támadásokkal összefüggésben egy magyar nőt is elfogtak. A szélsőbaloldali Szikra Mozgalom aktivistája, D. Krisztina egy darabig gyanúsított volt, ám végül kiderült, hogy nem vett részt az embervadászatban, így megszüntették ellene az eljárást.

Előtte azonban házkutatást tartottak a hölgynél, az intézkedéskor pedig pedofil tartalmakat találtak. Csaknem háromszáz olyan felvételre bukkantak a nyomozók, amelyeken tizenkét év alatti, köztük két-három éves gyermekek megerőszakolása látható.

 A lefoglalt adathordozókon hetvenezer olyan pornográf felvételt is tároltak, amelyeken láthatóan tizennyolc év alattiak szerepelnek. Ezekhez a felvételekhez ugyanakkor D. Krisztinának nem volt köze, azok élettársa laptopján voltak. A férfit be is idézték a rendőrségre, ám még a gyanúsítotti kihallgatása előtt öngyilkos lett.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint az ügyben „12. életévét be nem töltött személy sanyargatását vagy erőszak alkalmazását tartalmazó felvételre tartással elkövetett gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanúja merült fel”.

Pokoli öngyilkosságot követett el a Jámborhoz köthető pedofil antifa

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

HVIM: Támadás alatt a tradicionális világ utolsó bástyája

A tradicionális világ maradékát támadja a cionista világhatalom: aljas...

Meghalt-e Ali Khamenei? Látványos felvételeken Irán második ellentámadása (Cikkünk folyamatosan frissül)

Folytatjuk előző cikkünket az amerikai-izraeli-iráni háború fejleményeiről, ugyanis alig...

Emberölés miatt indult nyomozás a kényszersorozott kárpátaljai férfi halála miatt

Családja szerint Reban Zsoltot korábban többször is alkalmatlannak minősítették...

Julius Evola a felforgató zsidó törekvésekről

A szombati Irán elleni támadás jól rámutat a zsidó...

Kategóriák

HVIM: Támadás alatt a tradicionális világ utolsó bástyája

A tradicionális világ maradékát támadja a cionista világhatalom: aljas...

Meghalt-e Ali Khamenei? Látványos felvételeken Irán második ellentámadása (Cikkünk folyamatosan frissül)

Folytatjuk előző cikkünket az amerikai-izraeli-iráni háború fejleményeiről, ugyanis alig...

Emberölés miatt indult nyomozás a kényszersorozott kárpátaljai férfi halála miatt

Családja szerint Reban Zsoltot korábban többször is alkalmatlannak minősítették...

Julius Evola a felforgató zsidó törekvésekről

A szombati Irán elleni támadás jól rámutat a zsidó...

Izrael megtámadta Iránt, kirobbantják a világháborút? (Cikkünk folyamatosan frissül)

Ma hajnalra Izrael megtámadta Iránt, az USA-val karöltve, annak...

Az ukrán olajat is a Barátság kőolajvezeték szállította

Nemcsak az orosz, hanem az eddig kevéssé ismert módon...

Kutatások megerősítették, hogy tényleg történt fölrengés Jézus keresztre feszítése alatt

Geológusok egy csoportja a Holt-tenger közelében található üledékrétegek vizsgálata...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55