Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A Jobbik a transz bokszoló mellé állt, szerintük a magyaroknak bocsánatot kéne kérni a „lincshangulat” miatt

Valahogy a totális választási vereség után is a beszédtámák közt kell tartani a pártot, erre az egykori és állítólag még most is jobboldali párt volt vezetője nem talált jobb módszert mint a transzok bevédését. Gyöngyösi Mártonnál teljesen elszállt az irányítás, szerinte Fürjes Balázsnak kellene bocsánatot kérnie.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Gyöngyösi Márton beleszállt Fürjes Balázsba, amiért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjaként nem védte meg Imane Helifet. A jobbikos politikus szerint a Fidesz hibája, hogy az embereknek nem tetszett, hogy egy nemi tesztet bukott és ezért korábban eltiltott, biológiailag férfi sportoló az olimpián a női mezőnyben indulhatott.

Nem gondolja, hogy illett volna érdemben megszólalnia, miután sokadik napja a párttársainak asszisztálása mellett a Fidesz propagandájának sikerült lincshangulatot korbácsolnia egy sportesemény köré?

– írta Fürjes Balázsnak címzett nyílt levelében Gyöngyösi Márton a közösségi oldalán. Szerinte „ennek esett áldozatául egy magyar sportolónő és egy másik, algériait pedig sikerült emberi méltóságában porig alázni és dehumanizálni.”

Az emberek felháborodása pedig nem lehet véletlen, hiszen Imane Helifet az előző világbajnokságról a nemzetközi bokszszövetség (IBA) kizárta, mivel megbukott a nemi teszten, így úgy tartotta helyesnek, ha nem indulhat a női mezőnyben, most az olimpián azonban mégis nők ellen léphetett ringbe. Első ellenfele csupán 46 másodpercig bírta ellene, az olasz Angela Carini sírva feladta a mérkőzést és azt mondta, hogy „ekkora pofonokat még sosem kapott”. A NOB azonban megvédte az algériai bokszolót. A legújabb megdöbbentő fordulat pedig az, hogy Hámori Luca algériai legyőzője az otthonában kiállított dokumentumaival bizonygatja, hogy nő. A most napvilágra jutott felvételek szerint

azonban születési anyakönyvi kivonatát, amelyben azt írják, hogy nő, csak 2018-ban állították ki, bokszkarrierje kezdete előtt.

Egyébként nem Gyöngyösi volt az egyetlen, parlamenti frakcióval rendelkező politikus, aki szembement az árral, Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője azt írta, hogy nő a nő ellen fog bokszolni a botrányos meccsen.

Talán az sem véletlen, hogy egyik ellenzéki párt sem jutott ki az Európai Parlamentbe legutóbb, lényegében megsemmisültek, Gyöngyösi pedig még a Jobbik–Konzervatívok elnöki posztját is elbukta, így igazi dinoszaurusz-politikusként egyelőre nem képes észrevenni, hogy kihalt.

Itthon általános a kiállás a nőket megalázó helyzet ellen

Magyar Ökölvívó Szakszövetség a transzféregről: „Ez vállalhatatlan és felháborító”

( Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.

Plüssmackós fiatalok járókelőket vertek és fosztottak ki Szolnokon; közeledik India és Kína? Washington ellen összefoghatnak a riválisok; felizzott az USA-Irán konfliktus

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.