szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Louisiana állam keményen fellép a pedofilok ellen – Most hatályba lépett törvényük engedi sebészeti kasztrálást is

Bár a világ afelé halad, hogy minél jobb legyen a pedofilok számára, azért vannak még olyan helyek ahol keményen fellépnek ezek a szörnyetegek ellen. Louisiana lett az első olyan amerikai állam, ahol a pedofilokat sebészeti kasztrálásra ítélhetik – számolt be a Newsweek. A republikánus Jeff Landry kormányzó által nemrégiben elfogadott törvény augusztus 1-jén lépett hatályba.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Júniusban a republikánus többségű törvényhozás elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetőséget ad a bíráknak, hogy sebészeti kasztrálásra ítéljenek olyan bűnözőket, akik 13 éves vagy annál fiatalabb áldozat ellen követnek el súlyos szexuális bűncselekményt. Néhány államban – köztük Kaliforniában, Floridában és Texasban – már vannak érvényben olyan törvények, amelyek lehetővé teszik a kémiai kasztrálást.

A törvény szerint egy orvosszakértőnek kell megállapítania, hogy “a vádlott megfelelő jelölt a műtétre”. Ha az elkövető nem hajlandó alávetni magát a sebészeti kasztrálásnak, további öt év börtönbüntetésre ítélhetik. Mint írták, a 17 év alatti elkövetőkre, akiket szexuális bűncselekményben bűnösnek találnak, nem róható ki ez a büntetés. Regina Barrow demokrata szenátor reméli, hogy a jogszabály

elrettentő hatással lesz a szexuális bűnelkövetőkre.

A pedofil bűnelkövetők gyógyszeres kasztrálásának lehetősége 16 éve létezik Louisianában, de ezt a büntetést ritkán alkalmazzák. A kémiai kasztráció során a nemi vágy csökkentésének érdekében olyan gyógyszereket alkalmaznak, amelyek blokkolják a szervezet tesztoszterontermelését. A sebészeti kasztrálás ennél sokkal invazívabb eljárás.

Az AP Newsroom jelentése szerint Louisianában jelenleg 2224 ember van börtönben szexuális bűncselekmények miatt. Az új törvény azonban csak azokra vonatkozik, akiket augusztus 1-jén vagy azt követően találtak bűnösnek.

BBC sztárriporter ellen emeltek vádat pedofília miatt

Gyerekpornót forgatott a transzkurva

(Pesti Srácok nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55