szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

11 éves migráns vezetett bűnbandát

Kedves liberálisok ezért nem engedjük be a gyerekeket sem. Nem kell semmilyen migráns. Mi lesz ebből a gyerekből, ha felnő? 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A hatóságok múlt csütörtökön fogták el azt a migráns gyereket egy betörési kísérlet során a németországi Schleswig-Holstein tartománybeli Norderstedtben, aki

mindössze 11 éves, és egy több mint 70 betöréses lopásért felelős banda vezetője volt. Most Hamburg közelében egy „biztonságos létesítményben” helyezik el. Novemberben kísérő nélküli kiskorúként érkezett Németországba.

Korára való tekintettel azonban nem vonható büntetőjogi felelősségre – írja a Bild című lap. A helyzetet bonyolítja a hamburgi szenátus politikája, amely megtiltja a „biztonságos” létesítményeket a tartományon belül. Az állítólagos bűncselekményeinek súlyossága miatt a tisztviselők azonban nem tartják megfelelőnek, hogy a szokásos ifjúsági migránsközpontokban helyezzék el a gyereket, ezért át kell helyezni egy másik szövetségi államba, ahol megfelelőbb létesítmények vannak.

Thomas Jungfer, a Német Rendőrszakszervezet regionális elnöke bírálta a jelenlegi megközelítést. Mint mondta, „egy gyermeknek, aki tudja, hogy nem lehet felelősségre vonni, és pimaszul és dacosan viselkedik, egyértelmű jogállami válasszal kell szembenéznie”.

A rendőrség szerint a fiú nem egyedül cselekedett, hanem egy migráns fiatalokból álló csoportot vezetett, köztük egy 16 éves tunéziai fiatalembert, akit szintén letartóztattak. Mindketten egy hamburgi gyermek- és ifjúsági szükségszállón tartózkodtak, egy olyan intézményben, ahol a rendőrségnek a rengeteg balhé miatt egyébként is rendszeresen meg kellett jelennie.

Év eleje óta a rendőrségre 280 hívás futott be a központból. Az incidensekről szóló jelentések 101 támadásról, 29 kábítószerrel való visszaélésről, 30 a személyzet tagjai elleni támadásról, 42 erőszakkal való fenyegetésről és 35 vagyoni kárról számolnak be.

A menhely, Hamburg egyetlen kiskorúak számára fenntartott krízisintézménye, súlyosan személyzethiánnyal küzd és túlzsúfolt. 120 gyermeket helyeztek el egy 102 fő befogadására tervezett helyen.

Egy ruandai migráns halálra késelt három gyereket Angliában egy táncórán

(V4NA nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55