Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Elhagyták fészküket az első vakvarjú fiókák a Pacsmagi-tavaknál

A fiókák egy hónapos korukban hagyják el a fészket, ilyenkor kimásznak az ágak közé, de hat hetes korukig nem tudnak repülni.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Kirepültek az első bakcsó fiókák a Pacsmagi-tavak Természetvédelmi Területen, írta a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság.

A Pacsmagi tavak Természetvédelmi Területen kisebb állománya égerligetben költ. Itt az elsődleges természetvédelmi feladat a gémtelep és a táplálkozó terület zavartalanságának biztosítása

– mutatták be az élőhelyét és védelmét.

Viselkedése

Bujkáló természetű, szürkület idején lesz aktív, erre utal tudományos elnevezése is, amely „éjszakai hollót” jelent. Népi neve vakvarjú, amely nem a látására, hanem éjszaka repülve kiadott jellegzetes „kvak-kvak” hangjára utal.

Fészkelése

Hazai gémfélék közül a bakcsó korán fészkel, a nagy kócsag és a szürke gém után települ be a vegyes gémtelep kolóniákba. Fákon, bokrokon és nádasban is megtelepedhet. A fészket a tojó építi a hím által összehordott gallyakból, és rendszeresen visszatér az előző évi fészkébe, amelyet évről évre bővít.

A bakcsó évente egyszer költ április végétől augusztus közepéig, laza szerkezetű fészkébe 3-5 tojást rak. A fiókák egy hónapos korukban hagyják el a fészket, ilyenkor kimásznak az ágak közé, de hat hetes korukig nem tudnak repülni. A fiókákat mindkét szülő eteti. A fiatal bakcsók tollazata barna, vajszínű pettyes tollvégekkel, mely nagyban különbözik a fekete fehér felnőttekétől.

Magányos vadász

A bakcsó bár társas lény, inkább magányosan vadászik. Főként halakat, békákat, vízi rovarokat és kisebb emlősöket fogyaszt.

Vonuló madárfaj

Vonuló madár, március-április táján érkezik vissza afrikai telelőterületeiről, őszi vonulása szeptemberben kezdődik, de az időjárás függvényében ez el is húzódhat.

Természetvédelmi helyzete

A bakcsó hazánkban fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 100 000 Ft.

Több évtized után újra fészkel Zalában a barna kánya

Mentett, védett madarakat tépett szét a kóbor kutya

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.