szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Könyv készül a Betyárseregről

A Magyar Életvédők Egyesülete Facebook bejegyzésben hozta nyilvánosságra terveit, mely szerint egy éven belül könyvet szeretnének kiadni a Betyársereg történetéről. A könyvkiadó egyesület minden hónapban hiánypótló kiadványokkal jelentkezik, olyanokkal, mint például a Rommel Afrika hőse, A székely hadosztály költője, Vékony Csongor: A nemi identitás válsága, Huszár Károly: A magyar nép hősei vagy Kónya Dorka, egy Vármegyés lány ajánlásával készült Ancilla Mária: Az anyaság szent titka című könyvek.

Kövesd Telegram csatornánkat

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Folyik az egyeztetés és a közös munka a BS történetéről szóló több száz oldalas könyvvel kapcsolatban is, melyet szintén szeretne az egyesület egy éven belül kiadni.

“Első nyilvános seregszemlére 2008. június 4-én Budapesten, a Trianon-ellenes felvonuláson került sor. Majd ugyancsak tradicionális betyáröltözékben vonultunk fel nem sokkal később Gyulán, a Hideg Büszkeség Napján.”

– írja Tyirityán Zsolt a Betyársereg vezetője.

2008 óta 16 év telt el. Minden megmozdulást, amit a magyarságért cselekedtek a klánok, nem fog tartalmazni az összeállításra kerülő kiadvány – egyes részleteket talán jobb is, ha nem tartalmaz -, de törekedni fogunk arra, hogy minden év fontosabb eseményein keresztül hátrahagyjuk az utókornak a XXI. század betyárjainak történetét, akik hazánk szolgálatában álltak és állnak ma is. Tisztelet és köszönet érte!

– írja az egyesület Facebook bejegyzésében.

Kapcsolódó:

“Ha akarat van, út is van” – Baranyi Tibor Imre Útmutatás című könyvének bemutatója

Ahol a Betyársereg megjelenik, ott hirtelen mindig rend lesz

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55