Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Elon Musk nem nyugszik: Újabb emberek agyába ültetne chipet

Elon Musk újabb kísérleti alanyok agyába ültetne Neuralink chipet. Persze mindig vannak hülyék, akik önként bevállalnak ilyeneket, így már akár jövő héten sor kerülhet a műtétekre. A technokrata zsidó újabb lépést tenne a teljes digitális diktatúra és az emberi identitás megszűntetésének irányába.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A vállalat először idén január 29-én ültette emberbe agyi chipjét,  az eszközt a 30 éves Noland Arbaugh kapta, aki egy 2016-os búvárbaleset miatt válltól lefelé teljesen lebénült. A férfi az implantátummal képessé vált a gondolataival irányítani egy számítógép kurzorát, ennek köszönhetően pedig videójátékokkal is tud már játszani.

Mint később kiderült, az chipnél észrevettek egy meghibásodást, a problémát azonban sikerült orvosolniuk, és azóta állítólag többnyire stabilan működik. Emiatt a cég vezetése úgy véli, ideje újabb páciensekbe implantálni eszközeiket, Musk az év végéig 6-9 ember agyába szeretné belehelyeztetni a chipet.

A Neuralink emellett egy új implantátum kifejlesztésére is törekszik, amellyel vak emberek látását adnák vissza. Felháborító, hogy a testi fogyatékosok segítésével próbálják elfogadtatni azokat a chipeket, amik a digitális diktatúra és a teljes technokrácia eszközei lehetnek.

Technokrata őrület: Gondolataival irányít egy számítógépet a Neuralink első páciense

Elkezdtek meghibásodni a már beültetett Neuralink mikrochipek

Több ezren vennének részt Elon Musk szenvedéssel és halállal kecsegtető, emberi identitást eltörlő kísérleteiben

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.