péntek, február 27, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kegyetlenül gyilkolták meg a gyereküket a cigányok

2018-ban ölték meg gyereküket a kiskunlacházi cigányok. Most derült fény a kegyetlen tettre – derült ki a Magyar Jelen írásából.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A kilenc hónapra született egészséges csecsemőt a gyanú szerint a fiatalkorú anya élettársa megfojtotta, egy zacskóba tette, majd a ház derítőaknájába dobta.

A lány a közelmúltban, egy vita hevében ismerőseik előtt vádolta meg volt élettársát azzal, hogy megölte közös gyereküket, akinek titokban, otthon adott életet – közölte a rendőrség.

Az adatgyűjtés, a tanúkihallgatások és az elvégzett nyomozási cselekmények alátámasztották a bűncselekmény elkövetését, amit a férfi kezdetben tagadott. Először azt mondta, hogy élettársa terhes volt, de elvetélt. Pár nappal később beismerte, hogy a lány terhes volt, és egészséges csecsemőnek adott életet, de továbbra is tagadta, hogy ő fojtotta meg a gyereket. Ellenben elismerte, hogy a halott csecsemőt egy nejlonzsákba tette, és a derítőbe dobta. A csontokat a rendőrök a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat segítségével találták meg – írták.

A férfi letartóztatását a bíróság elrendelte. A további eljárást emberölés bűntettének gyanúja miatt folytatja a rendőrség.

Lopott taxival okozott halálos balesetet egy cigány az Árpád-hídon

Ezek itt cigányok: Részegen balhézott a gibbon Tatabányán

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Megerősíti a kritikus infrastruktúrák védelmét a honvédség, különös tekintettel a keleti országrészre

Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette a keleti országrész helikopteres légtérvédelmének megduplázását,...

Elveihez hűen élt és halt meg: 93 évesen elhunyt Antonio Tejero, a spanyol puccskísérlet ikonikus alakja

93 éves korában eltávozott a földi világból Antonio Tejero...

India miniszterelnöke Izraelbe utazott, hogy Netanjahunak hízelegjen

Narendra Modi, India miniszterelnöke Izraelbe látogatott, a Kneszetben felszólalván...

Skandallum: ukrán kommunistának állított szobrot Márki-Zay a kommunizmus áldozatainak napján

Egy olyan kommunista költőnőnek állítottak Márki-Zayék szobrot, aki például...

Kategóriák

Megerősíti a kritikus infrastruktúrák védelmét a honvédség, különös tekintettel a keleti országrészre

Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette a keleti országrész helikopteres légtérvédelmének megduplázását,...

India miniszterelnöke Izraelbe utazott, hogy Netanjahunak hízelegjen

Narendra Modi, India miniszterelnöke Izraelbe látogatott, a Kneszetben felszólalván...

Skandallum: ukrán kommunistának állított szobrot Márki-Zay a kommunizmus áldozatainak napján

Egy olyan kommunista költőnőnek állítottak Márki-Zayék szobrot, aki például...

Így rombolják le az agyad a short videók

Egyre több szakember figyelmeztet, hogy a short videók pörgetése...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55