Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A biciklitolvaj balszerencséjére túl értékes kerékpárt lopott el

A VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványozott két férfi ellen, akik közül az egyiknek balszerencséjére sikerült egy nagy értékű, közel 2 millió forintos kerékpárt ellopnia, amit a másik mindössze 10 ezer forintért megvett – mondhatni, akciós áron. A rendőrség gyorsan azonosította a cigányokat, a „vásárlót” és a „kereskedőt”, majd visszajuttatta a luxusbringát a jogos tulajdonosának.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz két férfi ellen, akik közül az egyik ellopott egy közel 2 millió forint értékű kerékpárt, míg a másik azt mindössze 10 ezer forintért átvette tőle – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint egy 27 éves férfi 2023. március 18-ára virradóan a VIII. kerületben az utcán lelakatolt egyedi elektromos kerékpárról levágta a lakatot, és ellopta a járművet, ezután, még aznap megkereste egy ismerősét, akinek a közel 2 millió forint értékű kerékpárt 10 ezer forintért eladta.

A rendőrség azonosította a tolvajt és a vevőt, a kerékpárt pedig lefoglalta és visszaadta a sértettnek. A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a tolvajjal szemben nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, míg a vevővel szemben – az orgazdai magatartása miatt – pénzmosás bűntette miatt emelt vádat, és mindkettejükkel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

A kerületi ügyészség azt is indítványozza, hogy a bíróság rendelje el a tolvaj egy korábbi, felfüggesztett büntetésének végrehajtását, valamint állapítsa meg, hogy a vevő – előéletére figyelemmel – nem bocsátható feltételes szabadságra – áll a közleményben.

Miközben nyilatkozott az MSZP kerületi elnöke, a háttérből ellopták a cigányok a biciklijét

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.