Miközben nyilatkozott az MSZP kerületi elnöke, a háttérből ellopták a cigányok a biciklijét

„Ha ez igaz, akkor nagyon nagy baj van”– épp itt tartott a Józsefváros tévének nyilatkozó Veres Gábor, az MSZP kerületi elnöke, aki a választás akkor még csak sejthető eredményeiről beszélt, amikor, ahogy mondani szokták, különleges közjáték zavarta meg a műsort.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A riporter és az interjúalany mögött letámasztott, le nem zárt biciklihez lépett ugyanis egy kopasz, sárga pólós férfi (persze van a pólója színénél vagy a kopaszságánál fontosabb tulajdonsága is, de az esetről beszámoló 444 ezt “valahogy elfelejtette” megemlíteni), valami italos dobozzal a kezében, és a biciklit a lehető legmagátólértetődőbb módon elkezdte eltolni onnan, nem zavartatva magát a forgó kamerától, felkapcsolt reflektortól, beszélgető emberektől.

Amivel nem is lett volna baj, ha a bicikli történetesen az övé. De nem az övé volt, hanem az egyik stábtagé. Az alkalom szülte tolvaj – visszatekerve a videót látszik, hogy pár másodperccel korábban érkezik néhány társával, és az itallal a kezében a szemközti irányból – nagyjából öt lépést tudott megtenni a zsákmánnyal, amikor a riporter „lopják a bringádat” közbevetéssel félbeszakította Verest.

Az ominózus eset 9 perc 24 másodperctől tekinthető meg:

Az már teljesen érdektelen mellékszál, de a meghiúsult akció után Veres arról beszél, hogy biztosan jobb eredménnyel lehetnek benn a képviselő-testületben, „mint amennyivel nekiindultunk ennek a történetnek, azaz hogy egy képviselőjelöltünk lehet benn a képviselő-testületben”. Ez a jóslat nem sikerült sokkal jobban, mint a lopási kísérlet: az MSZP-nek végül egy, listás mandátumot szerzett képviselője lett.

Cigánybűnözés: Brutálisan megerőszakolta a 78 éves nőt, eltörte a medencéjét, 7 évvel megússza

Újabb brutális gyilkosság Miskolcon – Kalapáccsal verte szét áldozatát a támadó, majd át is hajtott rajta

(Kuruc.info  nyomán Szent Korona Rádió)