A Kárpát-medence is az állatok királyának felségterületéhez tartozott egykor

Halban, vadban mérhetetlen gazdagnak írják le a mondák a zsíros földű Kárpát-medencét, nem véletlen, hogy Árpád vezér, miután követei révén megkóstolta rögét és vizét, azonnal szemet vetett a területre. Ám ha pár száz évvel korábban foglalja el a hont, nemcsak bölényekkel, őstulkokkal, vadlovakkal, de akár vadon élő oroszlánokkal is találkozhatott volna az új hazában.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Nyolc lelőhelyről ugyanis majdnem két tucat magyarországi oroszláncsont-maradványt tartanak nyilván a régészek. Legutóbb pár éve Hódmezővásárhely mellől ástak ki nagymacskacsontokat, amelyek arra utalnak, hogy nemcsak a szavannák királya a nemes tulajdonságokkal felruházott ragadozó, hanem egy időben a Duna–Tisza tájéka, a Balaton-felvidék vagy a gemenci rengeteg környéke is felségterületéhez tartozott.

A Panthera leo nevet kapta a keresztségben ez a ritka, mára kihalt nagymacskafaj. Tudósok szerint a perzsa oroszlán, a Panthera leo persica egyik ritka alfaja lehetett, és a csiszolt kőkor vége felé, majd a rézkortól kezdve, egy melegebb klímaidőszakban tűnt fel mifelénk.

Éltek már oroszlánok a Kárpát-medencében korábban is, mégpedig a barlangi oroszlánok. 22 ezer évvel ezelőtt jelentek meg Európában, és életre szóló, felejthetetlen élmény lehetett velük összefutni: a barlangrajzok tudósításai szerint sörényük ugyan nem volt, de harmadával nagyobbak lehettek leszármazottjaiknál, a ma ismert oroszlánoknál. 13 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszak enyhültével elhagyta Európát a fenevad, és végleg leballagott a földi élet porondjáról. Sok ezer évet kellett várni kisebb termetű utódjaira.

Eltévedtek volna?

A kérdés csak az, hogyhogy eddig nem hallottunk róluk, vagy csak erősen feltételes módban, óvatos említések formájában?

Már jó ideje zajlik a vita, hogyan kerülhetett Magyarországra, a Balkánra és a Fekete-tenger északi és nyugati partvidékére (Európa összesen 38 lelőhelyére) több mint száz kiásott (és ki tudja, mennyi még fel nem tárt) csontdarab. És honnan ered a késő bronzkori Mükéné birodalom oroszlánmániája? A nevezetes oroszlános kapu vagy a sok, zavarba ejtően élethű oroszlánábrázolás aranytáblákon, ékszereken, pecsétnyomókon, tőrök aranynyelein? Vajon találkozhattak Homérosz hősei oroszlánokkal? Lehet, hogy Odüsszeusznak nemcsak a küklopszokkal kellett szembeszállnia, hanem oroszlánfalkákkal is?

Vagy honnan ered a nemeai oroszlán görög ősmítosza, amelyben nem mást, mint Herkulest hívják segítségül a környék lakói, szabadítsa meg az őket és állataikat tizedelő vérszomjas dúvadtól? A történet szerint Herkules éppen ráért, ezért elvállalta az izgalmas kihívást, és sarokba szorította a bestiát, majd puszta kézzel egyszerűen megfojtotta.

Történészek már régóta sejtették, hogy valóban élhettek vadon oroszlánok háromezer éve, a bronzkorban, de még a későbbi időkben is a Balkánon. 1978 óta tucatjával találtak csontokat errefelé, a Kárpát-medencei leletek pedig valószínűleg a populáció legnyugatabbi előfordulását mutatják.

Felmerül azonban egy másik kérdés is: nem csupán arról van szó, hogy uralkodói körökben már régóta divat volt egzotikus állatokat ajándékozni?

És a csontok nem mások, mint szuvenír oroszlánok maradványai?

Bátorság, erő, nagyvonalúság – mind oroszlánnak tulajdonított erények. Nem is lepődtek meg a tudósok, hogy több csiszolt oroszlántépőfog is előkerült. Ezek vélhetően amulettek lehettek.

Herkules és a nemeai oroszlán

Vagy éppen trófeák? Miután teljes csontvázmaradványok is felbukkantak, Bartosiewicz László, a Stockholmi Egyetem zooarcheológusa meg van győződve arról, hogy Délkelet-Európában az embereket több száz évig vad oroszlánok vették körül. Azt is valószínűnek tartja, hogy vadásztak rájuk, több csonton felfedezett vágásnyomok pedig arra utalnak, hogy prémjükért vagy rituális célokból megnyúzták az állatokat. Mi több, szertartásosan megették a húsát, amiként a homéroszi hős, az isteni Akhilleusz is tette gyermekkorában.

Írott források szerint kétezer éve, a római korban is bandukolhattak oroszlánok rónáinkon. De ezek nem perzsa, hanem vélhetően észak-afrikai berber oroszlánok (Panthera leo leo) lehettek, és minden bizonnyal római cirkuszi játékokhoz fogták be őket, akár az óbudai Amfiteátrumba egy vadállati viadalhoz.

Oroszlánt ajándékozni menő?

A perzsa leó nemzetség örökre eltűnt Európából, nem volt esélye az emberekkel szemben. De az oroszlánajándékozás lezser szokása sokáig fennmaradt, még a magyar királyok is hódoltak a szenvedélynek. Nagy Lajos a Velencei Köztársaságtól kapott egyet 1359-ben, Mátyás király pedig többet is tartott belőlük egzotikus madarai és tevéi mellett. Státuszszimbólum volt egzotikus állatokat birtokolni, az első modern állatkertek is ebből az úri hóbortból, pontosabban passzióból összegyűjtött állatseregletekből alakultak meg.

Úgy tűnik, nem bírtunk elszakadni tőlük.

Budapest címerében például a Szent Koronát és a pajzsot jobb oldalról egy két lábon ágaskodó aranyoroszlán, a másik oldalát egy arany griffmadár tartja, a képzeletbeli sasnak pedig milyen is lenne a teste, ha nem oroszlán. Aztán van négy, nyelveikkel nem tüntető, pihenő példányunk is a Lánchíd pillérein.

Állatkerti rácsokon kívül, szabadon utoljára 1945 februárjában botolhattunk volna bele, a kisföldalatti megállójában. Bombatalálat rongálta meg ketrecét, ezért a fejedelmi állat útnak eredt, és keresett magának egy biztonságos búvóhelyet a közelben. Orosz katonák kísérték vissza az aluljáróból az állatkertbe, a megmaradt legfeljebb két tucat másik állatfaj mellé. A többiek mind elpusztultak az ostrom alatt, vagy a budapestiek fogyasztották el őket a szűkös időkben.

Hogyan éltek gepárdok Magyarországon a középkorban?

(Index nyomán Szent Korona Rádió)