szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Folyamatosan menekülnek az ukránok – Most 41 határsértő férfit fogtak el Moldova felé tartva

A dél-ukrajnai odesszai régióban szolgáló határőrök feltartóztattak egy teherautót csütörtök este, amelynek pótkocsijában 41 férfit találtak, akik a moldovai határhoz próbáltak eljutni – hozta nyilvánosságra Andrej Demcsenko, az ukrán állami határőrszolgálat szóvivője egy tévéműsorban.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

“A járművet a határtól néhány kilométerre állították meg” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy nagy valószínűséggel az embercsempészek később kisebb csoportokban készültek ezeket a férfiakat átjuttatni a határon. Elmondta, hogy jelenleg ellenőrzik a szabálysértők személyazonosságát. A határőrök a helyszínre hívták a rendőröket is, hogy a tiltott határátlépés megszervezése miatt eljárást indíthassanak a teherautó sofőrje ellen.

Az állami határőrség a honlapján kiadott közleményben hozzátette, hogy a Renault típusú teherautót Novoszelszke település közelében állították meg. Az Odessza megyei Bograd környéken lakó sofőr gabona helyett 41, 18 és 60 év közötti férfit szállított a határra egy pótkocsin.

Az utasok a határőrség tájékoztatása szerint Ukrajna több régiójából, Kijev, Odessza, Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja, Herszon, Harkiv, Kirovohrad, Csernyihiv, Zsitomir, Cserkaszi és Voliny megyékből érkeztek.

Demcsenko szavai szerint naponta történnek illegális határátlépési kísérletek, és a szervezők egyre merészebbek. Kiemelte, hogy ezek az emberek mindenekelőtt határsértők, és nem feltétlenül a mozgósítás elkerülése érdekében kísérlik meg az illegális határátlépést. Néhányan közülük nem tartoznak abba a kategóriába, például azok, akik 25 évesnél fiatalabbak, azaz nem is mozgósíthatók – magyarázta a szóvivő.

Nem akartak Amerikáért meghalni – 32 ukrán katona szökött át Magyarországra

Gyakorlatilag nincs már olyan férfi, aki elhagyhatná Ukrajnát, mindenkit visznek a frontra

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55