csütörtök, december 25, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Beleállt Magyar Péter a Hitgyülibe – pörög a botrány

Hírt adtunk már arról, hogy Magyar Péter kiviharzott az ATV stúdiójából, miután ott szembesítették hazugságaival. Az esetet, annak fejleményeivel kapcsolatban érdemes azonban egy másik aspektusból is megvizsgálni. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Hit Gyülekezete neoprotestáns szekta igen nagy médiabirodalmat épített ki az utóbbi évtizedben, hiszen az ő kezükben van az ATV, a Hetek, a Spirit FM, de például az orosz-ukrán háború kitörése óta nagy népszerűségnek örvendő Ultrahang csatorna is. A politikusok ezért folyamatosan keresik a kegyeiket, hiszen a nagy médiabirodalmakkal jó jóban lenni.

Az elmúlt években pedig a hazafias oldal is egyre jobban legitimálta őket (kiváltképp az említett orosz-ukrán konfliktus kitörése óta) azzal, hogy a nemzeti, hazafias oldalhoz számító alakokat is sikerült leigazolniuk, például Vukics Ferencet.

A Hit Gyülekezetéből 2011-ben kreált a Fidesz történelmi egyházat, Magyar Péter pedig neki is ment ennek a túlreprezentáltan jelenlévő, narratívákat irányító “zsidókeresztény” szektának:

Azután, hogy Péter is keresztény és zsidó kulturális gyökerekről beszélt korábban, félő, hogy ez a cionista körök elleni kirohanás gyorsan lelohad.

De, hajrá Péter! Ajánljuk, hogy a cionista (Fideszes!) háttérerőket még jobban támadd, ebben támogatunk!

Morvay Péter  büszkén reagált: nemcsak ügynök, hanem hitgyülis

Az ATV szerkesztője Magyar Péter posztja alatt válaszolt először az ügynökvádra, de az éjjeli órákban a saját Facebook-oldalán is közzétette írását.

Morvay egy kéréssel fordult Magyarhoz: „Ön ma este közzétett egy listát az ATV számos munkatársáról, és a nevük vagy beosztásuk mellett feltüntette az ön által vélelmezett felekezeti hovatartozásukat. A listán túlnyomórészt nem egyházi személyek, hanem magánemberek, laikus hívők szerepelnek. Én az ön listáján 5. sorszám alatt szereplek mint az ATV Online portál egyik szerkesztője. Ez így van. Sérelmezem azonban, hogy velem kapcsolatban elmulasztotta feltüntetni a felekezeti hovatartozásomat. Tisztelettel kérem, hogy a listáján a nevem mellett tüntesse fel: a Hit Gyülekezete tagja. A közösségnek ugyanis 37 éve, 1987. június 13-a óta tagja vagyok. Ezen a napon fogadtam el Megváltómnak Jézus Krisztust, és azt a bűnbocsánatot, amit az Úr Jézus az élete és vére által minden ember számára megszerzett a golgotai kereszten.”

Az ATV szerkesztője később azt is hozzátette:

Ön egyetlen tényt említ velem kapcsolatban, azt, hogy »volt III/III-as ügynök«. Igen, ez így volt.

„Egyetemistaként, 1985 októbere és 1987 áprilisa között, 18 hónapon át kapcsolatban álltam a Belügyminisztérium III/III-as alosztályával. Ez volt életem legrosszabb döntése, nem keresek rá mentséget. Amikor 23 éves koromban, saját döntésemből, lelkiismereti okokból megszakítottam az együttműködést a rendőrséggel, mindenkit felkerestem, akikről jelentettem, és személyesen bocsánatot kértem tőlük. A múltammal kapcsolatban mindent nyilvánosságra hoztam még a pártállam idején, 1987-ben” – írta Morvay Péter.

Megjegyezte, hogy történetét 1990-ben a sajtó nyilvánossága előtt is elmondta. Posztja végén pedig azt írta: „Hálás vagyok mindenkinek, aki megbocsátott nekem, köszönöm azoknak, akik őszinte hívőként az Evangéliumot hirdették nekem: feleségemnek és a Hit Gyülekezete lelkészeinek, köztük Németh Sándornak, aki 1987 júniusában meg is keresztelt az Úr Jézus Krisztus nevében Budaörsön. Köszönöm a Hit Gyülekezete lelkészeinek az életmentő szolgálatát. Én is ennek köszönhetem, hogy ma öt gyermek apja és négy unoka boldog nagyapja lehetek.

És köszönöm önnek is a megtisztelő figyelmét, kívánom életére Isten áldását

– zárta írását Morvay Péter.

Személyes adattal való visszaélés?

Az ügy kapcsán Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója a Média1 megkeresésére hangsúlyozta: munkatársaikat megilleti a személyes adatok védelméhez fűződő jog, a televízió egyes munkatársainak felekezeti hovatartozásának nyilvánosságra hozatalát a büntető törvénykönyv is szankcionálja.

Rossz történelmi kort idéz, amikor emberek hovatartozását kezdik el nyilvánosan listázni, ezért az ATV minden jogi lehetőséget megad munkatársai számára, ha úgy döntenek, hogy megvédik az őket megillető jogaikat. Hozzájárulásuk nélkül személyes adatot róluk más nem hozhat nyilvánosságra, az ilyen cselekedetet a büntető törvénykönyv is tiltja

– fogalmazott a csatorna vezérigazgatója.

Magyar Péter egy kommenten keresztül reagált a hírre. Ebben azt állította, hogy senkit sem nevezett meg a bejegyzésében:

Nos, akkor nézzük a tényeket. Senkit nem neveztem meg. Viszont akár meg is tehettem volna, mert minden érintett büszkén vállalta a nagy nyilvánosság előtt, hogy a Hit Gyülekezete nevű »egyházhoz« tartozik.

Magyar Péter európai parlamenti jelöltje azt ecsetelgette milyen jó is ha egy harminc fős osztályban csak hatan fehérek

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Kategóriák

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Gázában járt Pizzaballa bíboros: “bele vagyunk gyökerezve ebbe a talajba, mi itt maradunk”

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája háromnapos látogatást tett...

Újabb adag dokumentumot hoztak nyilvánosságra az Epstein-akták közül – osztrák útlevele is volt a pedofilnak

Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer dokumentumot hozott...

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55