kedd, május 19, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Jobb most, mint soha: Kilépett az LMP-ből a párt egyik országos elnökségi tagja

Kiábrándult szegény és ment. Kilépett az LMP-ből Szendefy Mária, az LMP egyik országos elnökségi tagja – jelentette be a politikus pénteken a Facebookon.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Indoklása szerint régóta érlelődött benne az, hogy azokat az értékeket, amelyek hatékonyabb képviseletének érdekében belépett az LMP-be, már nem tudja ennek a pártnak a tagjai között képviselni.

Az egyik ilyen érték az alulról szerveződő demokrácia, a széleskörű választói részvétel elősegítése. Sajnos sem az LMP-nek sem más jelenlegi parlamenti pártnak nem sikerült ennek a célnak még a közelébe sem kerülni.

Szendefy szerint a pártok társadalmi beágyazottsága vagy fel sem épült, vagy leépült, a fókusz a médiapolitizálás felé ment el, a Fidesz pedig hűbéri uradalmakat épít közösségek helyett. Részben ezért döntött úgy az LMP somogyi területi szervezete, hogy önálló indulás vagy ellenzéki akciók helyett civil kezdeményezések mellé állnak Kaposváron és a megyei listát illetően is.

A legtöbb tépelődést számomra az okozta, hogy ezt a döntést a választások előtt vagy után jelentsem be. Az országos politikai tendenciákat látva, úgy döntöttem, hogy még a választások előtt megteszem. Nincs értelme tovább menteni olyasmit, ami menthetetlen,

írta, de hozzátette, hogy a kaposvári választók felé tartozik annyival, hogy az álláspontja ismeretében dönthetnek az általa is képviselt egyesület támogatásáról.

(24.hu)

Legfrissebb

Gaudi-Nagy Tamás válaszolt Magyar Péternek: Hagyjon fel az ellene indított gyűlöletkampánnyal

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd közleménye a K. Endre kegyelmi...

Buzilobbista egyházügyi államtitkára lehet a Tisza-kormánynak

"Ösztönösen idegenkedik" a nemzet fogalmától és az úrnapi körmenethez...

A kegyelmi ügy margójára – 9 éves kislányt meggyilkoló pedofilnak lehet kegyelmet adni?

Kétségtelen, hogy ma az úgynevezett kegyelmi ügytől és Magyar...

Nem működik az elszigetelés, egyre elfogadottabb az AfD Németországban

Annak ellenére, hogy minden eszközzel próbálják elszigetelni az AfD-t,...

Kategóriák

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55