Robert Fico szerda délután Facebook-oldalán tett közzé egy 14 perces videót, amely a „Megbocsátok és figyelmeztetek” címet viseli. A felvételen a szlovák miniszterelnök azt mondta:
egy szlovák ellenzéki aktivista megpróbált meggyilkolni politikai nézeteim miatt.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A kormányfő úgy folytatta: itt az idő megtennie az első lépést, ezt pedig a megbocsátás. Fico úgy fogalmazott: „Nem érzek gyűlöletet a férfivel szemben, aki rám lőtt”. Hozzátette: nem fog kártérítést kérni, és nem fog jogi lépéseket sem tenni a támadó ellen, aki szerinte „a frusztrált ellenzék által kezelhetetlen méreteket öltött gonosz hírnöke volt”.
Mint mondta, nem hisz abban, hogy a merénylet egyetlen személy támadása lett volna, felidézte, hogy több hónapja beszélt a merénylet veszélyéről.
Utalt arra is, hogy ilyen jellegű titkosszolgálati információkat viszont nem kapott.
Hosszú politikai pályafutásom során mindig a más véleményhez fűződő alapvető politikai jogra támaszkodtam, és alapvetően nem értek egyet azzal az egyoldalú vélemény politikájával, amelyet egyes nagy nyugati demokráciák manapság agresszíven hirdetnek. Elutasítom a beavatkozást más országok belügyeibe vagy a demokrácia kényszerkivitelét olyan országokba, amelyek úgy döntöttek, hogy a saját útjukat járják
– emelte ki a szlovák miniszterelnök. Hozzátette, mindig is védte a magánéletét, ezért a támadást követően is csak korlátozottan tájékoztattak az egészségi állapotáról, ugyanakkor elmondta, a támadás következtében súlyos egészségkárosodást szenvedett, többször meg kellett műteni, és nagy fájdalmakat élt át. „Kisebb csoda lenne, ha néhány héten belül visszatérnék a munkába” – fogalmazott, és hozzátette, ha minden jól alakul, június végén vagy július elején térhet vissza dolgozni.
Robert Fico kiemelte, hogy
Szeretném megkérni a kormányellenes médiát, különösen azokat, amelyeknek a Soros G. [Soros György] pénzügyi struktúrája a társtulajdonosa, hogy ne lépjenek arra az útra, hogy csak a gyilkossági kísérlet okainak súlyosságát tartják tiszteletben, hanem ennek a kísérletnek a következményeit is.
Hogyan viselkednének, ha valami hasonló történne a szlovák ellenzék egyik vezetőjével, és a támadó a SMER-SSD-hez kötődő személy lenne? – tette fel a kérdést a szlovák kormányellenes médiának címezve.
A politikai képviseletem és az EU- és NATO-partnereim közötti kapcsolatok az Ukrajna elleni orosz támadást követően eszkalálódtak, amikor nem voltunk hajlandóak Ukrajnának állami készletekből katonai segítséget nyújtani, kivéve a humanitárius segélyt, és továbbra is alapvetően előnyben részesítjük a békét a háborúnál
– emlékeztetett.
Robert Fico hozzátette, „éppen az ukrajnai konfliktus az, ami az EU-ban és a NATO-ban tovább erősítette, szó szerint szentesítette az egyetlen helyes vélemény fogalmát, miszerint az ukrajnai háborúnak bármi áron tovább kell folytatódnia ahhoz, hogy meggyengítse Oroszországot”.
Mint mondta,
Aki nem azonosul ezzel az egyetlen kötelező véleménnyel, azt azonnal orosz ügynöknek bélyegzik, nemzetközileg politikailag marginalizálódik. Kegyetlen kijelentés, de az EU-ban megszűnt az eltérő véleményhez való jog.
A szlovák miniszterelnök arról is beszélt, hogy a 2023. szeptemberi parlamenti választások megnyerése után, amikor a SMER-SSD-nek sikerült megalakítania a negyedik kormányát, „abszurd események kezdődtek”.
Az Európai Szocialisták Pártja, amelynek a SMER-SSD régóta tagja, ahelyett, hogy gratulált volna a választási győzelemhez, felfüggesztette a SMER-SSD tagságát, bizonyíthatóan az ukrajnai háborúval kapcsolatos eltérő nézeteink és az extrém nézetek melletti fenntartásaik miatt. A prágai V4-találkozón szerencsére sikertelenül próbálták megtörni a regionális együttműködésnek ezt a fontos struktúráját azzal az indoklással, hogy Szlovákia és Magyarország egyes nemzetközi témákban eltérő álláspontot képvisel
– fogalmazott.
Fico beszélt még politikai törekvéseire adott válaszokról is. „Szeretném kifejezni hitemet, hogy minden fájdalom, amit átéltem és átélek, valami jót fog szolgálni. Az emberek saját szemükkel láthatták, milyen borzalom történhet, ha valaki nem tud demokratikusan versenyezni és tisztelni más véleményét. Én sem vagyok politikai angyal, tudok kemény lenni. Még az általam vezetett kormányok sem voltak és jelenleg sem tökéletesek” – mondta és hozzátette,
Természetesen sok mindent lehetne másképp csinálni. És éppen a másként és jobban tett ajánlat, a különböző vélemények kell, hogy minden értelmes demokratikus verseny elemi alapjai legyenek. Az ajánlat nem lehet az ellenfél ok nélküli bebörtönzése vagy rosszindulatú megölése. Az ellenzéknek el kell gondolkodnia ezen. Ha minden a mostani módon folytatódik, akkor a május 15-i borzalom, amelyet gyakorlatilag élőben is láthattak, nem ér véget, és több áldozat lesz. Ebben egy pillanatig sem kételkedem
– tette hozzá a szlovák miniszterelnök.
„A jelenlegi ellenzék, amelyet inspirált a nagy demokráciáknak az előző három évben föléje emelt védő keze, (a tavalyi parlamenti választások után) folytatta a kormány elleni támadásokat” – mutatott rá Robert Fico, hozzátéve: tavaly ősz óta ismét senki sem tart tükröt sem Brüsszelből, sem a NATO-ból az ellenzéknek látva annak agresszivitását.
Az ellenzéknek ez a gyűlölete és agresszivitása, amelyet a véleményformáló média, a külföldről finanszírozott kormányzaton kívüli szervezetek (NGO-k) fedeztek és toleráltak, és amelyre, sajnos, semmilyen nemzetközi szervezet sem reagált, tavasszal a kormánykoalíciós államfőjelölt sikerét követően csúcsosodott ki
A szlovák miniszterelnök kitért arra is, hogy a támadás következtében súlyos egészségkárosodást szenvedett, többször meg kellett műteni, és nagy fájdalmakat élt át. „Kisebb csoda lesz, ha néhány héten belül visszatérnék a munkába” – szögezte le.
Robert Ficót május 15-én, egy vidéki kormányülés után lőtte meg ötször is közvetlen közelről egy 71 éves nyugdíjas férfi, Juraj Cintula. A politikust életveszélyes állapotban vitték kórházba, a vékonybele öt helyen is kiszakadt a lövésektől.
(24, Index)