szombat, február 8, 2025
5.9 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tovább lövik Rafah-ot, a palesztinok menekülnének a népirtás elől, az ENSZ is vizsgálódik

A gázai övezetben lévő Rafah város nyugati része erős bombázás és tüzérségi tűz alatt áll, ez a legintenzívebb támadás a május eleji izraeli katonai művelet óta – írja a BBC. A menekülttábort ért csapásról itt írtunk bővebben, helyszíni videókkal.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Mint írják, szemtanúk szerint izraeli tankok átvették az irányítást a stratégiai fontosságú Zoroub-hegy felett, amely a palesztin-egyiptomi határra néző legmagasabban fekvő terület.

Arról ie beszámoltak a BBC-nek, hogy az izraeli hadsereg kiterjesztette katonai műveleteit nyugatra, és a katonák egy folyosó 9 kilométeres szakaszát irányítják. Helyi tisztviselők szerint legalább 16 ember vesztette életét az éjszaka folyamán, de az egészségügyi minisztérium ezt egyelőre nem erősítette meg.

A légicsapások miatt családok százai kényszerültek egy közeli kórházba menekülni, a mentőcsapatok pedig nehezen jutnak be a robbanás helyszínére.

Menekülnek a már sokadjára elmenekültek 

Ahogy felkelt a nap, palesztinok ezreit láttak elhagyni a Tal al-Sultan negyedet autókkal, teherautókkal, valamint szamarak és lovak által vontatott szekerekkel észak felé – közölte a BBC.

A közösségi médiában megosztott megrázó videó egy sötét utcán átrohanó nőt rögzített, aki szorosan ölelte gyermekét, hogy elkerülje a folyamatos izraeli támadásokat.

Egy helyi újságíró a robbantások közepette arról számolt be, hogy számos család keresett menedéket az egészségügyi központ udvarán, miközben a mentők a helyzet súlyossága miatt nehezen jutottak el az érintett területekre.

ENSZ vizsgálódás

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa keddre rendkívüli ülést hívott össze, hogy megvitassák azt az izraeli légicsapást, amelyben több tucat lakóhelyüket elhagyni kényszerült palesztin vesztette életét vasárnap Rafahban.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök „tragikus szerencsétlenségnek” minősítette a légicsapást, miközben egyre nagyobb az incidens nemzetközi elítélése.

Mint a BBC megjegyzi, a Biztonsági Tanács zárt ajtós rendkívüli ülésének összehívását Algéria kérte – ami azután valósul meg, hogy Antonio Guterres ENSZ-főtitkár is hozzászólt a rafahi támadás miatti nemzetközi felháborodáshoz. Azt mondta, az ottani helyzet borzalmas, aminek véget kell vetni, nincs biztonságos hely Gázában.

A Hamász által vezetett egészségügyi minisztérium szerint legalább 45 ember vesztette életét a vasárnapi légicsapásban. Több száz embert kezeltek súlyos égési sérülésekkel, törések és repeszsebek miatt.

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

A Nemzetközi Bíróság felszólította Izraelt, hogy hagyja abba Rafahban a népirtást

A Nemzetközi Bíróság felszólította Izraelt, hogy hagyja abba Rafahban a népirtást

Legfrissebb

Ejnye-bejnyével megúszta a pedofil féreg, mivel „kényszerítették”

A transznemű pedofil enyhébb ítéletet kapott saját 5 éves...

Önérzeteskedik az Apple: Eddig lehallgatták a felhasználókat, de nem akarnak szivárogtatni a brit kormánynak

Az ördögi Apple mindig híres volt arról, hogy gátlástalanul...

“A zene tradicionálisan rítus” – Gondolatok a zene alászállásáról (I.rész)

Károlyi Tamás Artifex II. című műve, A zene alászállása...

Zelenszkij most Ukrajna erőforrásaival próbál udvarolni Trumpnak

Ukrajna "nem odaadja" erőforrásait, hanem partnerséget ajánl az Egyesült...

Eltüntették David Pressman összes nyilatkozatát az USA budapesti nagykövetségének honlapjáról

Száznál is több David Pressman-nyilatkozatot és -híranyagot tüntettek el...

Kategóriák

Ejnye-bejnyével megúszta a pedofil féreg, mivel „kényszerítették”

A transznemű pedofil enyhébb ítéletet kapott saját 5 éves...

“A zene tradicionálisan rítus” – Gondolatok a zene alászállásáról (I.rész)

Károlyi Tamás Artifex II. című műve, A zene alászállása...

Zelenszkij most Ukrajna erőforrásaival próbál udvarolni Trumpnak

Ukrajna "nem odaadja" erőforrásait, hanem partnerséget ajánl az Egyesült...

Eltüntették David Pressman összes nyilatkozatát az USA budapesti nagykövetségének honlapjáról

Száznál is több David Pressman-nyilatkozatot és -híranyagot tüntettek el...

Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete (elsőszombat)

A keresztény egyház tele van Mária-ünneppel, ezért is tudunk...

Februári időjóslás medvével, népszokásokkal – jön a tavasz vagy sem?

Február 2-a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, amikor időjósnak lépnek elő...

Több ezer éves kincsesbányát fedeztek fel a Bükkben

Évezredekig rejtőztek az értékes tárgyak a föld alatt, bármelyik...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55