Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

„Egyetlen vesztes csata után sem szabad feladni!” – Így zajlott a IV. Béla Emléktúra a HVIM szervezésében

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom idén ötödik alkalommal rendezte meg a IV. Béla Emléktúrát, amivel a Lófő-tisztáson vívott győztesnek mondható, az üldöző tatár hordákat visszaverő ütközetre emlékeztek meg. A túra idén először a Hadak Útja Túrasorozat miskolci állomásaként került megrendezésre.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A túra a Herman Ottó Emlékpark parkolójából indult, ahol a rendezvény szervezői pogácsával várták az aktív kikapcsolódásra vágyó túrázókat. Voltak, akik az ország távolabbi pontjairól érkeztek, hogy gyönyörködjenek a Bükk természeti csodáiban és megemlékezzenek IV. Béla Árpád-házi királyunkról, valamint a középkor magyar harcosairól.

A várost elhagyva a túra a Bükk erdeiben folytatódott tovább, ahol egy nagyobb emelkedő legyőzése után elérkeztek az első állomásához, a Molnár-sziklához, amihez egy szomorú legenda is kötődik. A valamikori kallómolnár lányát feleségül akarta venni egy gazdag földesúr. A szép molnárlány azonban őszinte szerelemmel szerette a malom fiatal molnárlegényét. Amikor a molnár megparancsolta a lányának, hogy legyen a gazdag kérő felesége, a két fiatal úgy határozott, ha egymáséi nem lehetnek, akkor inkább a halált választják és a mélységbe vetették magukat.

Ezt követően a Szeleta-zsomboly mellett elhaladva megérkeztek a Szeleta-barlanghoz, ahol a túrázok a hűvös menedékben elfogyaszthatták a tízóraijukat. Majd a lelkesedés, és az igen jó túrakedv hatására egy új megállóval bővítették a szervezők az idei túrát, mert az út eredetileg nem betervezett Zsófia-kilátó állomással gyarapodott, ahol Lillafüred és a Bükk csúcsainak a csodálatos panorámája tárult eléjük, miután a kaptató embert próbáló feladat elé állította a túrázókat.

Ezek után leereszkedtek a völgybe és ellátogattak a Lillafüredi Palotaszálló melletti vízeséshez, ahol a túra főszervezője és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom miskolci tagszervezetének a vezetője ismertette IV. Béla és a túra kapcsolatát, mely gondolatok az alábbi videóban meghallgathatóak:

@hvim_64 #túra #traditional #HVIM #hungary #mimagunk #tábor #nyár #vármegye #történelem #miskolc #király ♬ Mongolian, quiet and powerful folk music(1039765) – tokibu

Folytatva a túrát, a Hámori-tó gyönyörű látványa után ismét a test próbája következett, hiszen elérkeztek a túra legnehezebb részéhez, egy hosszan elnyúló emelkedőhöz, amit leküzdve már a túra vége felé érezhették magukat a megemlékezők. Beérkezve a célba a Lófő-tisztáshoz, Dorka az Egy vármegyés lány buzdító szavai felejtették a túra fáradalmait.

Dorka beszédében párhuzamba állította a mai fiatalságot a régi kor szülötteivel, és hangsúlyozta, hogy a hősies középkori emberi minőséget igyekezzünk megvalósítani: „először saját magunkon belül utána pedig a világban”. Majd beszédét ezzel zárta: „Egyetlen vesztes csata után sem szabad feladni! Mindegy, hogy hányszor bukunk el, mindegy, hogy hányszor győznek le minket mindig újra és újra talpra kell állni, addig amíg nem leszünk mi a győztesek…”

@hvim_64 #király #miskolc #történelem #nyár #vármegye #tábor #mimagunk #hungary #HVIM #traditional #túra ♬ eredeti hang – Hatvannégy Vármegye

A túrát legvégül a IV. Béla emlékmű megkoszorúzásával zárták, majd ezt követően a szervezők bográcsos étellel kedveskedtek a túrán résztvevőknek.

Képek az eseményről:

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/04/25/a-tabor-ahol-a-harcosok-szuletnek-interju-barcsa-turner-gaborral/

(Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.