Négy hónapon keresztül mintegy 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti közel ötszáz cigányzenész vendéglátóhelyi foglalkoztatását a kormány, növelve a programban részt vevő vendéglátóhelyek vonzerejét is. A Muzsikáló Magyarország 2024 program célja a kávéházi cigányzene hagyományainak megőrzése és népszerűsítése. A zenekarvezetők április 29-étől jelentkezhetnek a támogatásra.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A hagyományos kávéházi cigányzene megőrzését célzó programot indít a kormány Muzsikáló Magyarország néven. Az egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő támogatásból ötszáz cigányzenész vendéglátóhelyi foglalkoztatását segítenék – írta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleményében.
A “nagyszerű” döntés, ismét egy aljas merénylet a közízlés és úgy minden ellen, amit magyar népszellemnek mondhatunk.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy sokan akik “magyarkodnak” még örvendeznének a döntésnek is, hiszen a magyar nóta ugyan az, mint a kávéházi cigányzene, csak más szóval. Ebből ered az a téves gondolat is, hogy a magyar nóta és a magyar népzene ugyan az.
Az alábbiakban pedig Hamvas Béla gondolatai a cigányzenéről és a cigányságról.
“A nemesség pusztulását az a zene kíséri, amelynek keletkezése homályos, de jelen szerepét valószínűleg az utóbbi kétszáz év alatt érte el. Csak azt tudjuk, hogy a lovagi kaszt enyészete ezzel a zenével összefügg, annyira nincsen benne semmi szépség és semmi őszinte szomorúság, semmi megrendítő és komoly, annyira nem menthető és nem igazolható benne semmi, annyira nem kelt egyebet mint félelmet és írtózatot és utálatot. A cigányzene egyszerre szól a városi nagy bálokon, a falusi kocsmákban, a lakodalmakon és ünnepeken, és a kávéházakban, és ezen a földön a vokális és szólóhangszerzenén kívül az egyetlen instrumentális zene.
Lehetetlen, hogy valami jóhiszeműen ilyen mélyről hitvány legyen. Valószínűleg évszázados komédiázás tette azzá, ami ma. Nem nehéz felismerni, hogy valamiféleképpen az érzelmi hagyományon élősködik, akár fellengző és tele van honfibúval, akár toporzékol, de semmiféle valódi zenéhez nem hasonlítható. A zenei szinkretizmus egy fajtája, ahol közhely és szemtelen hatásvadászat az ízlés legalacsonyabb fokára apellál, ha ezt a fokot még ízlésnek lehet nevezni.
Mint ahogy a közösségek életében lehajló korszakok idején kasztokon kívül és alul a társadalom kivetettjei gyűlnek össze, a költészetben és a zenében kicsapódik ez a fekete művészet, amely a valódinak exkrementuma.
A cigányság nagyrészben ilyen csandala, vagyis kaszton kívüli gyülevész, és a zene, amit nyújt, sem más, mint hulladék, amelynek a magyar nép valódi zenéjéhez semmi köze.
Hogy a nemesség ezt a magyar nép zenéjével nemcsak huzamosan, hanem véglegesen összetévesztette, és hogy ezt magáénak tartotta és erre hivatkozva a hagyományos zenét megtagadta, ennek jelentősége csak akkor mérhető fel, ha valaki tudja, hogy a zenének egy nép életében milyen szerepe van, és minden nép életében minden időben milyen szerepe volt.
A zene a nép morálja. A zene az embert kiegyenesíti, mondják a kínaiak, a zenében megtanulja az ember, miképpen kell együttélni. Vagyis a zenében tudja meg az ember, mi a közös élet harmóniája.
És a cigányzenét nem szabad összetéveszteni a giccsel. A giccs az amikor a szerző rosszhiszeműsége találkozik a hallgató alacsonyrendűségével. Ezért a giccs városi jelenség, és csak a civilizáltságnak bizonyos fokán lehetséges.
A cigányzene édeskés vinnyogása és cifra érzelgése a nép és a nép valódi zenéje (magyar népzene) közé ékelődött, és az újabb népdalkutatás érvei és tényei ellenére ezen a helyen maradt, sőt egyre inkább úgy tűnik, hogy a zenei hagyomány egyre inkább az ő birtokában van.
Generációk tönkretett ízlése már kitart mellette. A cigányzene inferioritása nem határozható meg. A zenének mámor nélkül nincs értelme, a cigányzenében azonban nincs mámor, hanem szégyenletes öntetszelgés, a leghígabb és legfeslettebb züllöttségben. Zene itt annyi mint duhajnak lenni és tökrészegnek lenni és elaljasodni. És a cigányzene végeredményben amuzikális és főképpen a botfülűek zenéje, azoké, akik nem viselnek el mást mint a suszterharmónikát és akikre csak a brutális rángatózás hat. Az émelyítő kicsapongás egy neme, ahogy általában a dzsentri -züllések idején az átdorbézolt éjszakák után hajnalban a kicsapongás részegségben kulminált.
Nem mulatságra ösztönöz, hanem feslettségre, nem mámorra, hanem alvilági ájultságra, nem a zene évezredes magasabb tudásával, hanem alattomosan sündörgő vigyorgással és nyálas nyekergéssel, olyan emberi lényeket, akik nem tudnak másképpen kimúlni, mint értelmetlen zenebonában és fülszaggató zsivajban. Arányok helyett monoton taposás, egyszerűség helyett primitív kotyvalék. És ami megrendítő benne, az a bámulatos örömtelenség, a vidámságnak az a teljes hiánya, amely minden hangnak, még az egyszerű zörejnek is okvetlen ismertetője.
Valami mélyen romlott és riasztó van benne, ragacsos és elaljasodott prepotencia.”
(Részlet Hamvas Béla Az öt géniusz c. művéből)”
Fogyatékost bántalmaztak a cigányok – a Betyársereg utánuk eredt
(Index és Tündérdombi Fények nyomán Szent Korona Rádió)