Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Az ukrán hadvezetés nem érti, hogy miért nem akarnak meghalni a kárpátaljaiak

„Ukrajna nyugati részén a behívottak futnak és úsznak, hogy megússzák a háborút” – már a címe is beszédes annak a New York Times riportnak, amelyik tulajdonképpen azt fájlalja, hogy a kárpátaljaiak kimenekülnek az országból, ahelyett, hogy elmennének meghalni a háborúba.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Részletesen kivesézik a menekülőkre váró körülményeket, „a háborgó víz alattomos lehet, a partok meredekek és sárosak, a folyómedret pedig csipkézett, rejtett sziklák borítják”.

Beszámolnak arról, hogy Vlagyiszlav Tonkosztan hadnagy nemrégiben feltartóztatott egy férfit a parton, aki éppen át akart kelni a folyón abban a reményben, hogy

újra találkozhat feleségével és gyermekeivel, akiket két éve nem látott, mióta egy másik európai országba menekültek.

De arról is szót ejtettek, hogy „az, hogy több ezer ukrán férfi inkább az úszást választotta, minthogy katonaként szembenézzen a keleti front veszélyeivel, kiemeli a Volodimir Zelenszkij elnök előtt álló kihívást, amikor az Oroszországgal vívott több mint kétéves, véres lövészárokharc után új csapatokat próbál mozgósítani”.

Tonkosztan hadnagy megjegyzi a riport szerint, hogy „nem ítélhetjük el ezeket az embereket, […] de ha minden ember elmegy, ki fogja megvédeni Ukrajnát?”

Beszámolnak arról is, hogy sok ukrán, aki a háború első napjaiban önkéntesnek jelentkezett, azóta folyamatosan harcol, és évente csak egyszer kap két hét szabadságot. A katonákat az ellenségeskedések végéig besorozzák, és nincs meghatározott időpont, amikor felmentik őket a szolgálati kötelezettség alól.

Kárpátalján pedig a csempészcigarettákat felváltotta a behívott emberek kicsempészése.

A határhoz közeli autópályákon ellenőrzőpontokat állítottak fel, ahol a gépkocsikat ellenőrzik az országot elhagyni szándékozó férfiak után kutatva. Egy hadnagy szerint a határ mentén az őrök további infravörös kamerákat és lépések alapján működő érzékelőket helyeztek el. Ez a hadnagy megjegyezte, hogy

mindenki fél a haláltól, de mi megpróbáljuk rávenni őket, hogy más szemszögből tekintsenek rá”.

(Mandiner)

Hadköteles kárpátaljaikat állítottak meg figyelmeztető lövéssel az ukrán határőrök

Akár félmillió új katonát is besorozhat Ukrajna

Megtámadták a sorozótiszteket a lakosok Ukrajnában

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.19.)

A Háttér Társaság a 14 évesekkel való buzeráns együttlétet népszerűsíti; Polgár Judit lehet Magyarország első olyan államfője, aki izraeli állampolgársággal rendelkezik; Franciaország legalizálta az asszisztált öngyilkosságot

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.17.)

Fizetett szabadnap az abortuszért; lecsapott a svéd pedofilvadász-csoport; éjszakai lezárást terveznek a pécsi Dóm téren a rongálások miatt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.16.)

Drogkereskedő kutyapártos képviselőt fogtak a rendőrök; drag queen szervezetnek adott reklámajánlatot a TV2; hanyatlik a férfiasság

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.15.)

Gyorsan eszkalálódik a közel-keleti helyzet; Szijjártó Péter bejelentette, hogy lemond a mandátumáról; a világűr az új hadszíntér!? – Telegram-posztjaink (2026.07.15.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 16.