Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A tálibok szerint is az USA és Izrael áll az „Iszlám Állam” mögött

A tálibok vezette Afganisztáni Iszlám Emirátus határozottan elítéli a moszkvai Hall of Crocusban elkövetett terrortámadást, kijelentve, hogy ez a cselekmény”kirívóan megsért minden emberi normát”.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

„A Daesh (az ISIS arab neve) eddig is civileket támadott meg Afganisztánban és a világ más részein, s ezzel a bűncselekményével ismét bizonyította, hogy külföldi titkosszolgálatok kezében lévő csoport, amelynek célja az iszlám lejáratása aljas képmutatással. A Daesh fenyegetést jelent az egész régióra” – jelentette ki közleményében az emírség.

A tálibok szóvivője, Sohail Shaheen arra is rámutatott, hogy „az amerikaiak csupán álcázni próbálják (a moszkvai támadás) valódi elkövetőit az úgynevezett „Iszlám Állam” felelősségével kapcsolatos nyilatkozataikkal”.  Ennek jegyében  próbálta például „Lindsey Graham szenátor elterelni a nyomozás irányát e nagyon kényes kérdésben.”

A tálib mozgalom ismételten azzal vádolja az Amerikai Egyesült Államokat, hogy kapcsolatban áll az Isis-Khorasannal, és azt állítja, hogy az amerikaiak a dzsihadizmust használják fel a terrortámadásaikkal kapcsolatos megtévesztésre. A tálibok evidensnek tartják, hogy a tádzsikisztáni titkosszolgálat és az izraeli Moszad érintett az ügyben. Általánosságban elmondható, hogy az Isis eredete és finanszírozása angol-amerikai és zsidó forrásokra vezethető vissza.

Amióta az Egyesült Államok és szövetségesei 2021-ben kivonultak Afganisztánból, a hamis zászlós ISIS-csoport folyamatosan öngyilkos merényleteket hajt végre a térségben. A tálibok szerint a Khorasan Kharan terroristák tadzsik állampolgárok, akiket Pakisztánban képeztek ki, és akiket nyugati hatalmak használtak fel azzal a szándékkal, hogy szabotálják Dél-Ázsiában a békét, a kibontakozást és a normális kapcsolatokat, főleg Afganisztán vonatkozásában”.

Egy valódi iszlám mozgalom számára az ISIS átlátszó módon gyanúsan támadja az Egyesült Államok és Izrael ellenségeit. Esetenként előfordulhat, hogy bizonyos egyéneket az ISIS propagandája inspirál, akik önállóan hajtanak végre terrorcselekményeket, ahogy az 2017-ben Turkuban történt. A tálibok szerint azonban a muszlimnak maszkírozott csoport alapvető célja a viszálykeltés a muszlimok között és a feszültségek általános növelése a térségben.

(euro-sinergias.blogspot.com – Szent Korona Rádió)

A tálibok szinte teljesen kiirtották az ópium termelést Afganisztánban

Dugin: Közel-Kelet – Eszkatológiai forgatókönyv

A tálibokhoz került az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok egy része

Magyar Péter mentelmi jogának kiadatását kezdeményezte az Ügyészség; Gyerekek loptak Audikat Pécsett; Asztalhoz ült Trump és Zelenszkij

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 23.

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.