Így tartotta fent a hatalmát Franciaország a volt gyarmatain

Hiába szűnt meg 60 éve a gyarmatbirodalom, a franciák nem hagyták csak úgy magukra az ásványkincsekkel teli, gyarmati országokat, a mai napig komoly gazdasági befolyásuk van.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

1957-ben, közvetlenül azelőtt, hogy Párizs a gyarmatainak elkezdte felajánlani a „függetlenséget”, francia geológusok nagy uránkészleteket fedeztek fel Niger északi részén. Mint később kiderült, az afrikai ország e tekintetben a világ élmezőnyéhez tartozik, a gazdasági teljesítményén ez azonban sem akkor, sem azóta nem látszódott meg.

A tizennyolc franciaországi erőmű ötvenhat atomreaktorának működtetéséhez az üzemeltető EDF-nek évente átlagosan mintegy 8000 tonna természetes uránra van szüksége.

A 2000-es évek elején megszűnt a belföldi bányászat. Franciaország legnagyobb beszállítója pedig egy ideje stabilan Kazahsztán: 2022-ben 37 százalékos részesedése volt az importból, míg Niger többnyire a második helyen áll – az említett évben például a behozatal 20 százalékával.

Más megközelítésben ez azt jelenti, hogy a Nigerben termelt urán 80 százalékát Franciaországba exportálták, és ebből biztosították Franciaország teljes villamosenergia-termelésének nagyjából 12,5 százalékát. Eközben, annak ellenére, hogy az ország exportvolumenének 40 százalékát teszi ki, az uránbányászat és a kivitel Niger GDP-jéhez mindössze 3 százalékkal járul hozzá.

Adott tehát egy súlyosan környezetszennyező, habár magas profittal kecsegtető iparág – csak éppen a profit hiányzik. Miért? A válasz az egykori Francia Nyugat-Afrika posztgyarmati, avagy neokolonialista berendezkedésében keresendő, amely két, egymással szorosan összefüggő pilléren nyugszik. Az egyik a CFA frank, a másik a francia monopóliumok.

A közös fizetőeszköz és csapda bemutatása – amit a stabilitás ígéretével próbáltak leplezni sokáig – külön cikk témája lehetne. Itt most legyen elég annyi, hogy az árfolyamát az 1945-ös bevezetésétől a francia frankhoz, majd az euróhoz rögzítették. Méghozzá úgy, hogy rontsa a használói exportjának versenyképességét Franciaországon, s utóbb az eurozónán kívül.

Tehát Niger lényegében kénytelen a piaci ár alatt eladni a nyersanyagait, miközben bármit vásárolni sok esetben csak afölött tud.

És ami a monopóliumokat illeti, a „függetlenségért” cserébe az uránkészletei feletti rendelkezésről le kellett mondania a francia állam többségi tulajdonában lévő Orano (ex-Areva) javára, amely úgy teszi költséghatékonyabbá a termelést, ahogy nem szégyelli. Elvégre Afrikára soha nem vonatkoztak a francia vagy az uniós környezet- és munkavédelmi sztenderdek.

De nem a nigeri urán az egyetlen nyersanyag, amelyhez Párizs a gyarmatbirodalma szétesése után is meg akarta tartani a hozzáférést.

Gabonban jelentős olajlelőhelyeket fedeztek fel az 1930-as években. Az ország 1960-ban vált „függetlenné”, ám az első elnök, Léon M’ba halála után Charles de Gaulle, mondhatjuk úgy is, hogy meghívta a hatalomba annak helyettesét, Omar Bongot, aki 2009-ig nem is tágított a hatalomból. Tőle, aztán a fia Ali Bongo vette át a stafétát.

A rezsimjük jól kiszolgálta Párizst, a francia gáz- és olajipari vállalat, a Total megkapta a kitermelési jogokat, cserébe hatalmas összegeket fizetett Bongóéknak. A vesztegetést először a New York Times leplezte le 1988-ban. Majd 10 évvel később egy amerikai vizsgálat kiderítette, hogy Omar Bongo akkori értéken mintegy 130 millió dollárt rejtegetett csak a Citibanknál vezetett személyes számláin.

Annak ellenére, hogy a több mint 40 éves hivatali ideje alatt Gabonban az olaj által dominált egy főre jutó GDP növekedés a legmagasabbak között volt Afrikában, a kormánya csak évente körülbelül öt kilométernyi utat aszfaltozott le. Vagyis az olajipar papíron pörgette ugyan a gazdaságot, de az ország nem fejlődött.

Omar Bongo halála idején, 2009-ben, Gaboné volt továbbra is a világ egyik legmagasabb csecsemőhalandósági rátája, és a lakosság egyharmada a nem európai értelemben vett szegénységi küszöb alatt élt. Ennek ellenére – és talán nem függetlenül a francia katonai jelenléttől – a rendszer a közelmúltig stabil maradt.

Tavaly azonban Niger és Gabon kormányait is elsodorta egy-egy puccs. Az előbbiben valószínűleg Oroszország, az utóbbiban pedig talán az USA befolyása fog erősödni. Az viszont biztos, hogy Franciaországnak gyökeresen változtatnia kell az Afrika-politikáján, ha az egykori birodalma maradékait valamilyen formában meg akarja tartani.

A francia külpolitika sodródása, avagy mit jelent az afrikai kivonulás Ukrajna számára

(Bekezdések nyomán Szent Korona Rádió)