A Most vagy soha! apropóján videós interjút készített a Telex Rákay “Philippel”. Miért érdekes valóban jobboldaliként ez a beszélgetés? Néhány érvet és megállapítást teszünk az elhangzottak kapcsán. Nem mondjuk, hogy “médiatörténeti pillanat”, vagy “korszakos” volna az interjú, de a Magyar Péter kontra Varga Judit bulvárshow, vagy a Puzsér vs. Dopeman trash után felüdülés és egyfajta színvonalat képvisel ez is, ezért szemlézzük bővebben. Kritikánk valóban jobbról.
Kövesd Telegram csatornánkat
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Számos prekoncepciónk lehet konzervatív jobboldaliként is Rákay “Filippel” szemben, például az a fajta kozmopolitizmus, amire egyébként csak ráerősít az interjúban. Amiért érdemes megnézni az interjút, az az, hogy tökéletes látleletét adja egy tipikus fideszesnek: van jó szándék. Van intellektuális képesség. Van bizonyos hozzáértés is. Ami nincs, az a szerénység, de ami ennél is nagyobb baj: van egyfajta eszmei-szellemi szűklátókörűség, ami üvegplafont húz a magas intelligencia szint fölé, hogy aztán az ne felfelé törjön, hanem egy ellaposodás jegyében csak oldal irányba váljon terjengőssé, majd sok vonatkozásában fogyaszthatatlanná.
Például ez a Petőfi-mánia már kóros: egy átlagos intelligenciával rendelkező számára középiskoláig “origó” csak Petőfi, aztán óhatatlanul elgondolkozik mindenki, hogy költőként és politikusként is origó-e Petőfi? Vagy csak költőként, vagy csak “szabadságharcosként”? Mit képviseltek valójában a “márciusi ifjak” ésatöbbi… Rákay pedig általános iskolai színvonalon, csakis horizontálisan mélyítené a Petőfi-témát. Jobboldaliként Petőfit “nemzeti minimumnak” tekinteni, az már árulkodó tünet, de rögtön megértjük ezt is, amikor kiderül, hogy Londonban keresi a kultúrát (bár nem találja) ott sem Rákay. Nem érti, hogy amit Petőfiék elindítottak, amit Táncsics képviselt a Kommunista Kiáltvány terjesztésével, annak egyenes folyománya a woke-propaganda. (Ha már kultúrharc: A Nemzeti Színházban játszott Agónban egyébként pont, hogy árnyalják és realistább a Petőfi-kép, mint Rákay értelmezésében.)
De nem is baj: Rákaynak nem ezt kellene egyébként értenie (bár filmet forgatott a témában), hanem azt, hogy lehet emlékszik milyen volt 14 évvel ezelőtt ellenzékben lenni, de nagyon nem sikerült megvalósítani sok mindent, amiért küzdöttünk 2006-ban. Valódi hazafias, valóban nemzeti kormányt akartunk, ami nem csak szavak szintjén az. Olyan kormányt, amit nem a közpénzlopás, a jachtozás, a fényűzés tart össze, hanem egy szilárd eszmeiség. Ebből látszik, hogy Petőfi nem lehet origó, mert arra az emlékezetre nem lehet építeni valódi jobboldali irányzatot… Amit végképp nem akartunk: szitokszóvá tették a “nemzeti” jelzőt azáltal, hogy mindenre rákerült ez a bélyeg, és ezután kötelezővé is vált annak kritikátlan elismerése, és fogyasztása pusztán a varázsszó által: “nemzeti”. Köszönjük Fidesz!
És igen, vannak pozitív dolgok a Fideszben, de vannak érthetetlen dolgok is, mint az LMBTQP-lobbival szembeni harc csak propagandaszintjén való megvalósítása, ami ebben a formában csak hergeli a nemzetközi hálózat tagjait. Fordítva kellene: kevesebb propaganda, több cselekedet. Sajnos az interjúban nincs erről szó, szokás szerint itt elmegy a beszélgetés. A propagandát róják fel Rákaynak, aki a propagandagépezetet védi és magyarázza annak természetes működését, de nincs szó arról, hogy mi az, ami ezt szükségessé teszi? Az nem érv, hogy azért van fidesz-propaganda, mert Karácsony Gergely is propagandát folytat, meg Gyurcsány-érában is propaganda volt. Annak van viszont egy diszkrét bája, amikor a telexes fiatalgyerek közli, hogy ő erre nem emlékszik, mert a Fidesz-éra alatt nőtt fel. Lehet “jót” tenne négy év “gyurcsány” az országnak?! Egyre kevesebben emlékeznek már…
A CIA és az USA kultúrharca már erősebb érv volna, de nincs kifejtve rendesen. Reméljük, hogy Rákay érti amit mond: Hollywood valóban CIA-fegyver. Viszont a Fidesz médiája csak propaganda. Most nem a lehúzás jegyében írjuk ezt, hanem a megkülönböztetés miatt: míg Hollywood (és a Netflix) tökéletesen és észrevétlenül (!) ad viselkedési mintákat, ad át világnézeti, de sok esetben létszemléleti alapokat, addig a Fidesz erőltetve, izzadtságszagúan, szájbarágósan propagandát zúdít sokszor a társadalomra olyan szinten, ami már kontraproduktív. Nem tudni, hogy értik-e a problémát a Fidesznél: 14 év alatt odáig jutottak el, hogy kell több milliárdért beszélni a baloldal visszaéléseiről. Mit értek el vele? Soha nem látott tömegek fordultak el a közélettől. Értjük a kétharmadokat, de azt is látjuk, hogy a magyar fiatalság immunis lett a közélet iránt, mert annak emészthetetlenségében megcsömörlöttek és helyette bekapcsolják a Hollywoodban készült sorozatokat, ahol mossák az agyukat. Eredménye: egy-két ciklusig még lehet tartani a Fidesz-kormányt, de utánuk a büdös életben “nemzeti” kormány nem lesz. Erre lett volna válasz a “Most, vagy soha!” című film?
Rákay személye mégis pozitív az interjúban: eleve ritkán vállalják a kormányzathoz (Orbánhoz) közeli személyek az ilyen mélyinterjúkat. Pedig Rákaynak jól áll ez a hosszú monologizálás. Ha nem is értünk egyet vele mindenben, máshova várnánk el a hangsúlyokat, de az értelmes, összefüggő, őszinte tartalom megnyerő. Eleve ott tartunk sajnos, hogy önmagában az értékes, ha leül bárki nyilatkozni Orbán környezetéből egy ellenzéki médiafelületnek. A Telexnek és a liberálisoknak öngól az interjú: a buta, vállalhatatlan propagandista helyett (aminek próbálták beállítani), egy kimért, világos gondolatokat megfogalmazó embert látunk a képernyőn, akit két órán keresztül lehet kérdezni bármiről. Igaz, a kérdező “félős” stílusa már a nézőnek kínos, ugyanis olyan hatást kelt, mint aki a klaviatúra és az internet hálózatának mögé elbújva bátor, szemtől szemben megszeppenve jelentkezni is alig mer.
A “fideszes” gondolkozás is átjön az interjúból: nem pejoratíve, hanem magyarázatot kapunk sok jelenségre, amit a NER-hez kötünk. Most nyilván nem a közpénz-felhasználás letagadására gondolunk, hanem a benső viszonyokra, illetve a mozgatórugók feltárására. Lehet liberális lózungként hat, de megállapíthatjuk, hogy az ilyen jellegű párbeszéd tényleg fontos, mert egyik oldalról se a propagandát látjuk.
(Ostenburg – Szent Korona Rádió)