szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Elítélték a ferencvárosi BLM-szobor ledöntőjét

Ismét bebizonyosodott, hogy a valóságban mindig azok a hazafiak járnak pórul, akik – a kormánnyal ellentétben – komolyan veszik a fellépést a woke és LMBTQ-ideológia ellen.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Emlékezetes, három évvel ezelőtt Incze Béla, a Légió Hungária vezetőségi tagja markánsan fejezte ki véleményét a ferencvárosi ún. BLM-szobor ellen: ledöntötte azt. Már maga az is elképesztő, hogy eddig képes húzódni ez az ügy, holott Incze nem tagadta, beismerte és megindokolta tettét.

Ma elsőfokú tárgyalás zajlott. A csoportos garázdaság tényállását nem sikerült bizonyítaniuk, így az elsőrendű vádlottat – Incze Bélát – 200 óra közmunkavégzésre, illetve 280 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.

Mivel a vádhatóság téves besorolás miatt megfellebbezte az ítéletet, illetve Incze Béla három nap gondolkozási időt kért az elfogadás tekintetében, az ügy másodfokon folytatódik.

Mit is lehetne hozzáfűzni a fentiekhez? Azt, amit már eddig is ezerszer elismételtünk: a Fidesz rendszerében a keresztény és nemzeti szólamok nem mások, mint üres PR-fogások, s az ilyen esetek ezt rendre bizonyítják.

Pontot tettek a felforgató BLM szobor történetének végére (+videó és közlemény)

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55