szombat, december 6, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kitoloncolták Svájcból az osztrák alt-right vezetőjét

Aargau svájci kanton rendőrsége szombaton elfogta, majd kitoloncolta és két hónapra kiutasította területéről az osztrák Identitárius Mozgalom vezetőjét – tudatták vasárnap a helyi hatóságok.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Martin Sellner, az Identitárius Mozgalom vezetője a Fiatal cselekvés (Junge Tat) nevű szervezet meghívására azért utazott a kantonban található Tegerfeldenbe, hogy a remigrációnak nevezett elképzeléséről beszéljen, amely az akár német állampolgársággal rendelkező, de a társadalmi beilleszkedésre képtelen bevándorlóknak az országból való kitelepítéséről szól.

A rendezvény félbeszakítását a kanton rendőrsége közleményben erősítette meg. A hatóságok a közbiztonság garantálására hivatkozva felszólították a szervezőket, hogy ne tartsák meg a rendezvényt, mert attól tartottak, hogy összetűzés alakulhat ki a résztvevők és az ellentábor között. A rendezők ezt figyelmen kívül hagyták, ezért avatkozott közbe a rendőrség és utasította ki Sellnert. A hatóság tudatta, hogy az előadásnak helyt adó terem bérbe adója is visszamondta a bérleti megállapodást, amikor tudomására jutott, hogy milyen rendezvényt tartanak a helyiségben.

Franciaországban már az áljobboldali alt-right szervezeteket is betiltják

Alt-Right vs Új jobboldal

(24.hu  nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Ítélet és focimeccs egy napon: antifák az utcán! Vigyázzunk január 22-én!

"Kellemest a hasznossal" címszó alatt komoly esély van rá,...

Betelik a pohár a lengyeleknél? Nem kérnek az ukrán menekültekből?

Lengyelország két részre szakad ukrán kérdésben? Az egyik fele...

Elege van az USA-nak abból, hogy ők védik Európát?

Miközben Európa Amerika bábjává vált a második világháború után,...

A pénz digitalizálása fegyverként használható – Letiltották az AfD számláit

Novemberben több német szövetkezeti bank megszüntette az Alternative für...

Katonai drónok üldözték Zelenszkij repülőgépét Dublinban

Négy nagy méretű katonai drón üldözte Volodimir Zelenszkij elnök...

Kategóriák

Honfoglalás kori harcosok gazdag sírjait tárták fel régészek Kecskemét határában

Az Akasztó község határában végzett feltárások során három kiemelkedően...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55