hétfő, december 1, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Navégre – Szijjártó bekérette az amerikai helytartót

Már sokkal korábban kellett volna hasonló diplomáciai lépéseket tenni, talán nem jutottunk volna ide, hogy Joe Biden teljesen nyíltan hazudozik a magyar miniszterelnökről. A diplomáciai nemtetszésnyilvánítási tárháza igen széles, ideje lenne már keményebben fellépni a hazánkat gyarmatként kezelő demokrata kormányzat pofátlanságai ellen.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Szijjártó Pétert a magyar-albán sajtótájékoztatón kérdezték Orbán Viktor floridai útjáról, ahol Donald Trumppal találkozott, az amerikai kormány delegációjával viszont nem. Erre Biden úgy reagált, hogy lediktátorozta a magyar miniszterelnököt, és azt állította: Orbán Viktor szerint „a demokrácia nem működőképes”. Az ATV kérdésére a magyar külgazdasági és külügyminiszter úgy felelt:
,,ilyen hazugságokat nem vagyunk kötelesek elviselni, akkor sem, ha azokat az Egyesült Államok elnöke mondja. Ennek következményeként, mint fogalmazott, a minisztériumba kérettük az Egyesült Államok nagykövetét, és arra kérték, mutassa be azt az idézetet hellyel és időponttal, ahol Orbán Viktor azt mondta volna, amit Joe Biden neki kijelentésként tulajdonít. A tárcavezető közölte, hogy érdemi választ nem tudtak kapni erre a kérésre.
Szijjártó Péter leszögezte azt is, hogy az ilyen kijelentése rendkívül megnehezítik a kétoldalú kapcsolatokat.
A videón ez 14:00-től hallgatható vissza:
(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Végzetes pofon – Meghalt egy férfi a belvárosi Morrison’s 2-ben

A Morrison’s 2 nevű belvárosi szórakozóhelyen két férfi összeszólalkozott,...

Megölte ismerősét a miskolci “fiatal”

Le lett tartóztatva az a miskolci "fiatal", aki a...

Gyerekzsúron lövöldöztek Kaliforniában, legalább négyen meghaltak

Négyen meghaltak, tízen megsérültek egy lövöldözés következtében a kaliforniai...

Agresszív Antifa terroristák támadták meg az AfD rendezvényét (VIDEÓ)

Szombaton tartották az AfD ifjúsági szervezetének alakuló kongresszusát Giessenben,...

Kategóriák

Megelégelte lánya telefonfüggőségét, erre a 13 éves tini elvágta az anyja torkát

Döbbenetes mit tesz a virtuális világ a gyermekekkel/ fiatalokkal....

Trump érvényteleníttette az összes olyan rendeletet, amely Biden “autóaláírásával” volt ellátva

A visszavonás mindegyik rendeletre érvényes. Kiemelésre került az Oroszországgal...

Venezuela: Teljes légtérzárat rendelt el Donald Trump, jöhet a szárazföldi művelet

A drogkartellek felszámolásának ürügyén indítana szárazföldi műveleteket Venezuelában Donald...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55