Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Rabszolgatartókat fogtak Salgótarjánban

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytat emberkereskedelem és kényszermunka bűntett kísérlete miatt egy 34 éves és egy 50 éves salgótarjáni férfival szemben.

A 34 éves férfi februárban az 50 éves társa salgótarjáni családi házának nyári konyhájában – annak beleegyezésével – fogva tartotta nő ismerősét. A sértett kiszolgáltatott helyzetét használták ki, és megkísérelték rábírni, hogy Salgótarjánban, később Németországban szexuális cselekményeket végezzen másokkal. A nőt a 34 éves elkövető több alkalommal bántalmazta, tisztálkodási lehetőséget nem biztosított, enni naponta csak egyszer adott neki. Több férfi érkezett a házhoz, akiknek a nőt felkínálták ellenszolgáltatásért cserébe. A fiatalabb gyanúsított február elején a sértettet fojtogatni kezdte, megpofozta és kényszerítette, hogy szexuális cselekményt végezzen vele.

A férfiakat elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették őket. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a 34 éves férfit szexuális erőszak bűntett elkövetésével is gyanúsítják, és indítványozták letartóztatását. Vagyonvisszaszerzés keretében a nyomozók gépkocsit foglaltak le.

Az idősebb gyanúsítottnak járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt is felelnie kell, ugyanis a hatóság tagjai ellenőrizték Salgótarján belterületén, miközben úgy közlekedett autóval, hogy a bíróság a vezetéstől jogerősen eltiltotta. Megállapították azt is, hogy a férfi ellen a Gyöngyösi Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki, ezért a rendőrök a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Miskolc: 13 éves lányt kényszerítettek prostitúcióra és erőszakoltak meg

(Police.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.