Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Nem vehette el kiskorú barátnőjét, ezért megfenyegette a gyámügyeseket a büntetett előéletű cigány

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé a Marcali Járási Ügyészség azt a húszas éveiben járó, nyilván büntetett előéletű cigányt, aki minden konfliktusát erőszakkal és fenyegetőzéssel oldotta meg, mint ahogy az fajtársai jelentős hányadára jellemző.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a „fiatalember” a fiatalkorúak fogházát, illetve felnőttként a börtönt is megjárta már erőszakos bűncselekmények miatt, amiből származását is elég nagy valószínűséggel meg lehet tippelni.

Tavaly januárban megütötte és megrúgta barátnője haragosát egy marcali buszmegállóban, mert szerinte tiszteletlenül bánt a szerelmével. Júliusban pedig azért ütött meg egy embert, mert az rászólt, hogy hangosan hallgatja a zenét. Későbbi találkozásukkor pedig már azért támadt rá, mert beszámolt a korábbi esetről a rendőrségen.

Az áldozat a bántalmazás után bemenekült egy szociális intézménybe, ahol a segítségére siető családsegítő megkísérelte lecsitítani a támadót, aki erre életveszélyesen megfenyegette őt. De más közfeladatot ellátó személyekkel is összetűzésbe került.

Amikor elrendelték a kiskorú barátnőjének az átmeneti nevelésbe vételét, akkor több alkalommal is bement az illetékes hivatalba, és megfenyegette az ügyintézőket, hogy szüntessék meg a gyermekvédelmi intézkedést, illetve engedélyezzék, hogy a kiskorú lánnyal házasságot kössön.

A marcali nyomozók végül tavaly szeptemberben őrizetbe vették a kiilleszkedett cigányt, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását. Az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást kért a különös visszaeső bűnözőre.

Ájultra verte lánya iskolatársát a cigányasszony (+18 videó)

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/02/15/ciganyok-tamadtak-egy-vallalkozora-csorogon/

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.

Plüssmackós fiatalok járókelőket vertek és fosztottak ki Szolnokon; közeledik India és Kína? Washington ellen összefoghatnak a riválisok; felizzott az USA-Irán konfliktus

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.30.)

Unger Anna alkalmatlan a hallgatók szerint; önvezető autókkal kísérleteznek Magyarországon; Ukrajna havonta 30 ezer új katonát kényszerül mozgósítani

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.31.)

Kirúgják a nemzeti parkok igazgatóit is?; orgiát szervezne a választóival egy mannheimi tanácstag; Izrael saját precíziós légibombákat fejleszt, hogy csökkentse amerikai függőségét

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 31.

Rendszerváltás: LMBTQP-szervezetekkel rendeznek kiállítást a múzeumok

A Tisza valóban hozott egy ideológiai rendszerváltást (gyakorlati kérdésekben, mint ...

LMBTQP

2026. 08. 31.

Telegram-posztjaink (2026.08.29.)

102 éves úzvölgyi veteránnal találkozott a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja; a brit kormány külön útmutatóban tanítja a migránsokat a nők tiszteletére; több mint 80 ukrán katona szökött meg egy német kiképzőtáborból

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 30.