Szombathelyről szól a következő riport, de készülhetett volna bármely nagyváros bármely lakóházában. A modern életvitel megölte a lakóközösségeket is, de a városi hangulatot is. Sőt: bevándorlók miatt angolul folyik sok helyen a diskurzus. A globális nagyvállalatok más munkakultúrát hoztak be…
Kérjük, támogasd adód 1%-ával a tradicionális értékek mentén harcoló HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashatsz.
Felajánlásodat az Azonosságtudat Alapítványnak küldd el!
Adószám: 18218082-1-07
„Az utóbbi évtizedben nagyon megváltozott itt minden. Korábban nem volt olyan nap, hogy a lakókkal ne jöttünk volna össze valamelyikünk lakásán. Tudtuk, kinek milyen öröme és bánata van, kinek van névnapja vagy születésnapja, ki mit főz vasárnapra. Mára a korosztályom jó része meghalt, a gyerekeik már korábban elköltöztek, de a lakásokat nem adták el, azokat kiadják. A lakók követhetetlenül váltják egymást. Úgy érzem, egyedül maradtam. Már csak idegenek laknak körülöttem.”
Mindezt egy idős hölgy mesélte lapunknak, aki a belváros egyik nagy háztömbjében él. A lakóközösség gyakorlatilag teljesen megszűnt, már azt sem tudja, kinek kellene köszönnie a lépcsőházban. Korábban a fiatalabb generáció még visszajárt, ha másért nem, beszedni a lakbért, ma már azt is interneten utalják.
A bérleti díj nem olcsó, a lakók zöme valószínűleg magasabb pozícióban dolgozik, sokan csak aludni járnak haza, így a tömb csendes. Az idős hölgy úgy gondolja, hogy túl csendes. Főleg, ha előjönnek a régi közösségi emlékek.
Egy másik olvasónk a belvárostól kissé távolabb lakik, de azt mondja, a lépcsőházban arrafelé is sok kiadott lakás van. Az ő szomszédságában laktak már törökök és kínaiak, most éppen egy Kelet-Magyarországról ideköltözött család a bérlő. Az ideiglenes szomszédok hol zajosabbak, hol csendesebbek.
Ez utóbbinak jobban örülnek, de ettől a lényeg változatlan: alapjaiban alakult át a lépcsőház hangulata, a korábbi állandóság helyébe az ideiglenesség érzete érkezett.
Olvasónk még annyit tesz hozzá, hogy nem teljesen érti a lakástulajdonosok gondolkodását. Azt mondja, a KSH által közölt 160 ezer forint átlagár nagyon nem reális Szombathelyen, annál jóval nyomottabb áron lehet itt kiadni a lakásokat, ha viszont úgy számolunk, akkor húsz év kell a megtérülési időhöz. Ennél jobb befektetések is vannak, közben meg oda a régi lakók komfortérzete.
Hogy valami tényleg megváltozott, azt nemcsak olvasóink elbeszéléséből tudjuk.
„Néhány évtizeddel ezelőtt még az volt a jellemző, hogy az összes szomszéd, a teljes lépcsőház eljött a temetésre, ma már ez is nagyon ritka. A lakóközösségek jó része letudja a „feladatot” egy közös koszorúval, amelyet valamelyikük elhoz a ravatalhoz. Vagy éppen semmi és senki.”
Ezt Jancsóné Sárdi Katalin, a Vas Megyei Temetkezési Kft. ügyvezetője mondta lapunknak , amikor a közelmúltban a megváltozott temetkezési szokásokról kérdeztük.
A szomszédokkal való kapcsolattartás és maga az életmód átalakulása nyilván nem szombathelyi különlegesség, de az is biztos, hogy ez a Szombathely már nem az a Szombathely, ami volt néhány évtizeddel ezelőtt.
A vasi megyeszékhely mindig is nyitottabb volt, mint mondjuk Sopron. Aki ideköltözött messzebbről – mint jómagam – nem különösebben érezte hátránynak, hogy nem „bennszülött”.
Ugyanakkor a városnak nagyon sokáig megvolt a maga sajátságos – talán még a 19. századból itt ragadt – szellemisége, hangulata, ritmusa. Ez az, ami most elpárologni látszik. Tessék csak megnézni az új építésű lakótömbök, lakóparkok kisugárzását.
Talán mindez a nagy ipari üzemek betelepülésével kezdődött, amely önmagában is újdonság volt. Új munkakultúra, új szemlét érkezett a holland, német, amerikai stb. menedzserekkel. Folytatódott később a termeléshez szükséges munkaerő ideáramlásával, a város fiatalságnak a tömeges fővárosba és külföldre vándorlásával. Hogy az egyetem után már sokkal kevesebben jöttek vissza, mint korában.
Újabb nagy mérföldkő az ukrán, szerb, majd a Fülöp-szigeteki és kenyai vendégmunkások érkezése. Ma már a szupermarketek pénztáránál szinte természetes, hogy angolul (is) zajlik a kommunikáció.
Ha valaki nem itt lakik, csak alkalmanként látogat ide, jobban látja a folyamatot és annak sebességét. Több „vidéki” ismerősöm is felhozta a közösségi oldalon a témát, fejcsóválva, szomorúan vagy tényszerűen.
Hogy mindez baj-e?
Aki szerette az egykori, kissé lassú, álmodozó, kispolgári Szombathelyt, ahol a Fő téri cipőkopogásában még az egykori monarchia visszhangzott, az biztos, hogy sajnálja, hogy elmúlt valami.
De mindezt lehet úgy is tekinteni, hogy semmi más nem történt, csak a város válaszolt a jelen kihívásaira, és éppen ráfordul a 21. századra.
(Nyugat.hu)