Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A Kitörés miatt együtt hisztizett a Fidesz, a Párbeszéd és az MSZP budai polgármestere

Mintegy 120 ezer katona és közel 40 ezer civil vesztette életét Budapest második világháborús ostromában, mely 79 évvel ezelőtt, ezekben a napokban ért véget. Az évfordulón közösen emlékezett az áldozatokra az I., a II. és a XII. kerületi önkormányzat. Az emlékezés alatt még véletlenül sem azt kell érteni, hogy együtt vettek részt a kitartást igénylő, kegyeleti emléktúraként megrendezett Kitörésen, hanem azt, hogy a Fidesz és a baloldal közösen ajvékolt. 

Kérjük, támogasd adód 1%-ával a büszke Magyarországért küzdő HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashatsz.
Felajánlásodat az Azonosságtudat Alapítványnak küldd el!
Adószám: 18218082-1-07

„Meglehet, hogy számos kérdésben nem értünk egyet, de az ostrom megítélésében, az emlékezés fontosságában igen. Jó, hogy ha ennek formát is adunk” – mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz polgármestere.

Pokorni beszédében relativizálta a várból kitörni próbáló hősies magyar katonák tettét. Ezt mondta:

a háború az nem hősiesség, nem az igazság diadala, hanem sár, vér, fagy, kiontott belek, bűz, borzasztó emberi szenvedés.

V. Naszályi Márta (Párbeszéd) így fogalmazott: a harcok rengeteg áldozatot követeltek, tízezrek haltak meg, köztük rengeteg civil. A legtragikusabb, hogy sokuk halálát el lehetett volna kerülni egyetlen őrült parancs megakadályozásával. A kitörés ugyanis olyan vérfürdőhöz vezetett, amihez képest – ahogy Ungváry Krisztián történész rámutatott – még a normandiai partraszállás amerikai veszteségei is eltörpülnek – mondta. A kitörést neonáci rendezvénynek minősítette:

 „tízezrek halálba hajtásában nincs semmi, ami hősies lenne, a rasszizmus, antiszemitizmus, fajgyűlölet pedig semmi mást nem hozott a világnak, mint pusztulást”.

Szerinte az 1945-ös kitörési kísérlet tragédia, amit maximum gyászolni érdemes.

“Ne arról szóljon februárnak ezen időszaka, hogy szélsőséges ideológiák félreértelmezik a történelmet. Ne arról szóljon, hogy szélsőséges ideológiák által vezérelt emberek összevesznek és csak a saját igazukat harsogják öt centiről a másik arcába” – ezt már Őrsi Gergely (MSZP) mondta, teljessé téve a nagykoalíciót.

A Fidesz és a balliberális budai polgármesterek között nem csak a történelmi események értékelésében volt konszenzus, hanem abban is, hogy egyikük sem emlékezett meg a 2023-ban történt antifa erőszak áldozatairól.

(Magyar Jelen)

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A kitörés felülnézetből (+Otto Wöhler tábornok rádiótávirata újratöltve)

„Az emlékezéshez való jogot senkitől sem lehet elvitatni” – Csarnai Márk történész írása a kitörésről

Közel 3500-an léptek a hősök nyomába a Kitörés 60-on

Dalbemutató: „Védőrség 1945” az új hősi költemény

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.