szerda, április 29, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ezeket a médiumokat támogatja az USA nagykövetsége – a 444 kiadója kapta a legtöbb pénzt

A Egyesült Államok budapesti nagykövetségének a Mérték Médiaelemző Műhellyel és az Ökotárssal lebonyolított, médiát támogató pályázatának keretében szinte az összes nagyobb baloldali médiafelület kapott támogatást, nem is keveset. De persze ők csak mikroadományokból működnek, a CIA kapcsolatok felvetésén pedig meg is sértődnek.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Közzétettek pénteken a Mérték Médiaelemző Műhely honlapján egy PDF állományt, amelyből kiderül, hogy mely médiumok jutnak támogatási összeghez az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége tavaly ősszel kiírt médiatámogatási pályázatának keretösszegéből első körben. Az amerikai pályázati pénzek odaítéléséhez kapcsolódó pályázatot a Mérték és az Ökotárs Alapítvány közösen szervezték meg.

A pályázat beadási határidejéig 32 pályázat érkezett, de ebből meg nem nevezett 6 pályázót formai okokra hivatkozva kizártak. Az összesen 26 érvényes pályázat közül most 15 jutott hozzá a támogatáshoz, amire összesen több mint 115 millió forint, egészen pontosan 115.608.880 forintot fordítanak.

A Magyar Jeti duplán is nyert

A pályázati felhívás szerint az egy projektre elnyerhető összeg 1 millió 800 ezer forint és maximum 10 millió 50 ezer forint közötti volt. A pályázati döntés alapján a 444.hu közel 10,25 millió forintot kap, míg a testvérlapjuk, a Qubit mintegy 6,45 millió forintot, így a Magyar Jeti két lapjával együtt 16,7 millió forintot költhet el az USA médiafinanszírozási támogatásának köszönhetően.

Kardos Gábor, a 444.hu portált működtető cég vezérigazgatója az Európai Parlament „A médiaszabadság védelme: Az Európai Unió szerepe” című szemináriumán.

Telex, Tilos, Klubrádió, Magyar Hang, Átlátszó, Jelen, helyi lapok és egy podcast is a támogatottak között

A radikális baloldali Tilos Rádiót működtető alapítvány valamivel több mint 10 millió forintot kap. Kifejezetten vicces, hogy az Antifával összefonódó, antikapitalista rádiót pont az az USA támogat, amelyik a kapitalizmus fellegvára. A Debreciner nevű, Debrecenben működő helyi portál 9,99 millió forintot kap. Az Átlátszó és a Magyar Hang kiadója, az Alhambra-Press Bt. is ehhez nagyon hasonló támogatási összegben részesedik. A Magyar Hang honlapján már reagált is a számára kedvező pályázati döntésre: azt hangsúlyozzák a „Guruló dollárok vagy tartalomfejlesztési támogatás?” című írásukban, hogy a támogatási összeg az éves költségvetésüknek csak kis szelete és azt fejlesztésre fordítják.

A Jelen című hetilapot működtető Liberty Press Kft 9,5 millió forinthoz, míg a Borsod24 / Szol24 / Szabolcs24 nevű lokális honlapok kiadója, az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület 9,3 millió forinthoz jut hozzá. A Magyar Narancs internetes oldala is a szerencsés pályázók közé tartozik: 9,9 millió forintot kapnak.

A Telex.hu-t működtető Van Másik Zrt. 7,8 millió forint támogatáshoz jutott.

A Klubrádió 5,1 milliós támogatást kap az USA budapesti nagykövetségétől.

A Greenfo nevű, környezetvédelmi portál 5 millió forintos támogatáshoz, a Szabad Pécs 4 millió forinthoz jutott hozzá.  Egy podcast, a Másfél Flekk Kft. által működtetett Az élet meg minden mintegy 3,4 millió forintot kap. A Nyugat.hu nevű portált működtető egyesület 4,98 millió forintot kap.

A Mérték Médiaelemző Műhely közölte, hogy azok, akik most nem nyertek vagy nem is pályáztak, a következő pályázati körben előnyt élveznek. Február 29-ig várják az újabb pályázatokat.

A pályázati kiírás szerint a támogatást a sajtószabadság elősegítésére biztosítják. Nem mintha itthon nem lenne sajtószabadság, teljes nyugalommal működhetnek a hatalmas pénzekből gazdálkodó baloldali hírportálok és újságok. Azt se gondolja senki, hogy az USA nagykövetsége ezt önzetlenségből adta, komoly hűségesküt várnak el egy ilyen támogatásért.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A buzeráns USA helytartó ismét Magyarországot pocskondiázza és fenyegeti (Választ kapott)

(Media1 nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Leégett egy erdélyi település görögkatolikus temploma

Az építés alatt álló, erdélyi görögkatolikus templom kedd délelőtt...

Időjárás mint fegyver – Irán ellen szisztematikusan időjárás-hadviselést folytatnak?

Egy régi, időjárás-hadviselésről szóló Pentagon-tanulmány Irán kapcsán ismételten összeesküvés-elméleteket...

Tárkányi Zsolt tiszás képviselő a “kóser pecsétért” a Mazsihisznek gyűjt pénzt “karlendítős” plakátjával

Tárkányi Zsolt tiszás képviselőről a kampányidőszak alatt olyan "lejárató"...

Az EU-s pénzek mellé jöhet az LMBTQP-lobbi

Már kutatások is alátámasztják, hogy a transzneműek között jóval...

Kategóriák

Leégett egy erdélyi település görögkatolikus temploma

Az építés alatt álló, erdélyi görögkatolikus templom kedd délelőtt...

Időjárás mint fegyver – Irán ellen szisztematikusan időjárás-hadviselést folytatnak?

Egy régi, időjárás-hadviselésről szóló Pentagon-tanulmány Irán kapcsán ismételten összeesküvés-elméleteket...

Tárkányi Zsolt tiszás képviselő a “kóser pecsétért” a Mazsihisznek gyűjt pénzt “karlendítős” plakátjával

Tárkányi Zsolt tiszás képviselőről a kampányidőszak alatt olyan "lejárató"...

Az EU-s pénzek mellé jöhet az LMBTQP-lobbi

Már kutatások is alátámasztják, hogy a transzneműek között jóval...

Öregező cigányok: Egyikük 96, másikuk 92 éves férfit támadt meg és rabolt ki

Mindössze két nap telt el a két kísértetiesen hasonló,...

Németország lakosságának negyede migráns, és szinte minden napra jut egy késelés

Németország-szerte történtek késeléses támadások a múlt héten, az elkövetők...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55