szombat, november 23, 2024
-0 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Súlyos rakétacsapásokat mértek az oroszok Ukrajnára

Hétfő reggel ismételten rakéták tömegei szelték át Ukrajna egét, hogy azután súlyos csapásokat mérjenek a háborúban álló országra. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

A rakétatámadásokat az éjszaka folyamán még drónok előzték meg.

Az Ukrajinszka Pravda azt írta, hogy először helyi idő szerint reggel 6 óra körül rendelt el légiriadót az egész országban az ukrán légierő amiatt, hogy orosz Tu–95MS stratégiai bombázók, valamint MiG–31K típusú vadászgépek szálltak fel (és ezek egyaránt képesek rakéták hordozására, indítására).

A lap szerint a riadó után folyamatosan érkeztek az értesítések arról, hogy Ukrajna számos régiója fölött rakéták haladtak el délnyugati vagy nyugati irányba.

Többtucatnyi sérült, legalább egy ember meghalt

Az eddig beérkezett jelentések tükrében több helyen is csapások történtek:

  • A Dnyipropetrovszki területen legalább egy ember (egy 62 éves nő) meghalt, 25-en pedig (köztük öt kiskorú is) megsérültek az orosz csapások miatt. A régióban található Krivij Rih városában egy bevásárlóközpontot és több lakóházat ért csapás, legalább három ember a romok alatt lehet. A halálos áldozattal járó támadás Lozuvat településén történt, ahol szintén egy lakóházba csapódott be a rakéta. Novomoszkovszk településen több középületben és lakóházban is károk keletkeztek, a robbanás erejétől még egy kisbusz is felborult: a legtöbb sérültet ez a támadás eredményezte.
  • Hmelnickij régióból legalább hat robbanást jelentett a helyi katonai közigazgatás. Részleteket nem árultak el ezzel kapcsolatban, csak annyit, hogy a katasztrófavédelmi és mentőegységek dolgoznak.
  • Zaporizzsja városában legalább öt robbanást halottak, és a lakónegyedben is rakéták csapódtak be. Legalább két ember megsérült, ott is katasztrófavédelmi és mentőegységek dolgoznak.
  • Harkivban legalább négy robbanást hallottak. A polgármester szerint a város egyik ipari létesítménye kigyulladt, és egy nő meg is sérült a létesítményben. Továbbá egy oktatási intézményt is támadást ért, ott egy 53 éves nő szenvedett könnyű sérüléseket.
  • A Harkivi területen található nem messze lévő Zmijiv városában pedig egy lakóházat talált el egy rakéta, az épület több emberre ráomlott. Eddig egy 90 és egy 60 éves férfit húztak ki a romok alól, akiket el is láttak, de egy nő még mindig csapdában van. Több közeli lakóházban is károk keletkeztek: az egyiknek kitörtek az ablakai, egy másiknak pedig leszakadt a teteje.

A csapások egy részéről helyszíni felvételek is készültek, többek közt a Krivij Rih-i bevásárlóközpontról is.

Az ukrán légierő még nem adott ki információt arról, hogy pontosan hány rakéta érkezett ezzel a támadással. Azt viszont közölték, hogy a rakéták közt volt egy vagy több Kindzsal hiperszonikus rakéta is: ezekről korábban az ukrán légierő szóvivője, Jurij Ihnat is elismerte, hogy nagyon nehezen tudják lelőni őket (mivel nem minden légvédelmi rendszerük képes az elfogására).

A riadókat végül több mint két óra elteltével, helyi idő szerint 8.24-kor kezdték el lefújni, de néhány régióban még érvényben maradt a figyelmeztetés.

Oroszországot is rakétatámadás érte ezzel párhuzamosan

A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség szerint az orosz védelmi minisztérium arról számolt be, hogy a Belgorodi terület felett haladt el egy átalakított Sz–200-as rakéta, amelyet Ukrajna lőtt ki szárazföldi célpont ellen. A támadó rakétát helyi idő szerint 7 órakor elfogta az orosz légvédelem – írták a közleményben.

Belgorodnál az utóbbi napokban váltak gyakoribbá a csapások: a várost december 30-án, valamint az év első napjaiban is rakétatámadások érték. Az első csapásban legalább 25 ember meghalt, és több mint százan megsérültek az orosz hatóságok szerint. Az akciót Vlagyimir Putyin orosz elnök a civil lakosság elleni terrortámadásnak nevezte, és megtorlást ígért.

Fokozódnak a támadások Ukrajna-szerte

Az Ukrajna elleni orosz csapások legfőbb célja az ukrán energiainfrastruktúra megsemmisítése lehet, amivel a lakosságon is növelhetik a nyomást, valamint katonai szempontból is fennakadásokat okozhatnak. Az ukrán hírszerzés még az ősszel közölte, hogy az oroszok már akkor elkezdtek felhalmozni csapásmérő fegyvereket a téli csapásokra.

Későbbi nyilatkozatuk szerint Oroszország december elején meg is kezdte ennek a tervnek a végrehajtását, de az orosz rakétatámadások az előző év végén váltak igazán intenzívvé. A csapások miatt a NATO vezetője is rendkívüli ülést hívott össze a napokban.

A politikai retorika ellenére Magyarország és Szlovákia is küld fegyvereket Ukrajnába

Hogyan semmisülnek meg a Leopárdok Ukrajnában?

(Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Magyar Péter a deviánsok örökbefogadásának húrjait pedzegeti

Magyar Péter szerencsi lakossági fórumán elhangzott szavaiból kiolvasható, hogy...

Hisztizik a transzlobbi – A republikánusok saját nemük szerinti mosdókba küldenék a nemváltogatókat

Az USA transzneműinek nem elég, hogy gyakorlatilag miattuk kellett...

Viperával és könnygázzal estek egymásnak egy somogyi kultúrház avatóünnepsége után

A Nagyatádi Járási Ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság...

Kiakadt Magyar Péter mert nem engedték be egy gyermekotthonba

„A Tisza Párt követeli, hogy a Belügyminisztérium és a...

Kategóriák

Magyar Péter a deviánsok örökbefogadásának húrjait pedzegeti

Magyar Péter szerencsi lakossági fórumán elhangzott szavaiból kiolvasható, hogy...

Viperával és könnygázzal estek egymásnak egy somogyi kultúrház avatóünnepsége után

A Nagyatádi Járási Ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság...

Kiakadt Magyar Péter mert nem engedték be egy gyermekotthonba

„A Tisza Párt követeli, hogy a Belügyminisztérium és a...

Átlépte a Tajvan és Kína között húzódó demarkációs vonalat a kommunista állam

A tajvani védelmi minisztérium szombaton közölt információi szerint a...

500 alkalmazottat rúgott ki a tiszaújvárosi Jabil

A tiszaújvárosi Jabil az Észak-magyarországi régió egyik legnagyobb gyára....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55