Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Migránsok vertek meg egy Mikulást Németországban

A német tartományi rendőrség egy migránsokból álló csapatot keres, akik a gyanú szerint megvertek egy középkorú, Mikulásnak öltözött férfit, aki éppen egy hesseni rendezvényre tartott. Az 54 éves áldozatnak december 6-án Kassel városában kellett volna fellépnie, amikor a fiatalokból álló banda megtámadta – írta meg a karpatalja.info.

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Az áldozat, Rainer B. elmondása szerint a banda több 15 év körüli, migráns hátterű tinédzserből állt. A rendőröknek elmondta, hogy inzultálták, „rohadéknak” és „kövér embernek” nevezték, és felszólították, hogy vegye le a mikulásjelmezét. Azt ordították, hogy muszlimok, és hogy Németország az ő országuk – számolt be róla a Hessische Allgemeine című lap.

Az áldozat megjegyezte, hogy többen is szemtanúi voltak a támadásnak, és ahelyett, hogy közbeléptek volna, inkább kinevetették őt, és megtapsolták a migráns támadókat.

Miután feljelentést tett a hatóságoknál, az ügy az állambiztonsági hivatalhoz került.

A megtámadott férfi még a történtek ellenére is elment az eseményre, bár a ruhája több helyen elszakadt. Azt mondta, ez nem akadályozza meg abban, hogy jövőre is beöltözzön a gyerekeknek. Ugyanakkor paprikaspray-t is magánál tart majd, hogy védekezni tudjon.

Csoportosan erőszakoltak meg egy 15 éves lányt a migránsok – Természetesen megint megúszták a komolyabb büntetést

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/11/29/lelovetne-a-tunteto-ireket-a-migrans-irorszagi-politikus/

(Magyar Hírlap nyomán Szent Korona Rádió) 

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.