Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Elképesztő! 9 hónap kellett ahhoz, hogy vádlott legyen a pedofil karateedzőből

A vádlottak padjára került Fekete Márton, 51 éves karateedző, aki két kiskorú tanítványával folytatott szexuális viszonyt évekig. Az esetet március elején megírtuk, felháborító, hogy még csak most lett vádlott, amikor a bizonyítékok egyértelműek.

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Dr. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője, hogy a férfival szemben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség emelt vádat 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A vádirat lényege szerint a férfi edzőként és masszőrként került kapcsolatba egy 14 és egy 15 éves fiúval, majd miután a felügyeletére bízott kiskorúak bizalmába férkőzött, éveken keresztül szexuális viszonyt folytatott velük. Ráhatására a kiskorúak mással is szexuális kapcsolatba kerültek. Emellett a vádlott alkoholfogyasztásra is rávette a fiúkat és alkalmanként együtt italozott velük. Mindezekkel a férfi veszélyeztette a kiskorú fiúk értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődését.

A terhelt a nyomozás során a bűnösségét nem ismerte be. A kerületi ügyészség a vádlott végrehajtandó börtönbüntetésre ítélésére tett indítványt. A tetteiért egytől akár hét és fél év börtönre is ítélhetik.

A Blikk szerint az edző egyik áldozata egy akkor 14 éves, érzelmileg labilis fiú volt, aki 2015-ben kezdett járni hozzá harcművészeti edzésekre, a gerincproblémái miatt pedig masszázsra. A fiúval szexuális kapcsolatot kezdeményezett, ami majdnem három évig tartott. Emellett egy másik, akkor 15 éves fiút is behálózott, aki később oda is költözött hozzá, és arra is rákényszeríthette, hogy csoportos szexben vegyen részt.

Végül a fiatalabb áldozat elmesélte a szüleinek a történteket, akik 2021-ben tettek feljelentést a férfi ellen. A lap szerint Fekete Márton a cselekményeket a vallomásában nem tagadta, szerinte a gyerekek beleegyezésével, akaratával történt minden.

Az edző 2018-ban hirtelen nagyon mélyen hívő lett, és egy neoprotestáns szektába kezdett járni az egyik, általa megrontott fiú édesanyjával. A nőt később sikerült kiszakítania a családjából, ma pedig már együtt is élnek.

Fekete Márton a hazai küzdősportélet ismert alakja, újpesti edzőtermét a sportért és ifjúságért felelős egykori államtitkár, Simicskó István adta át annak idején. Önkormányzati lakása is volt a kerületben, de az ügy kirobbanása után mindkét helyről mennie kellett.

Ezúttal egy fővárosi karateedzőről derült ki, hogy pedofil és fiatal fiúkat tart szexrabszolgának (+név és arc)

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.