péntek, május 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Lecsapott a tiszanánai krampusz

A rendőrség a honlapján nem írja az elkövető származását, de tény, hogy a krampusz a rossz gyerekek helyett a mikuláscsomagokat vitte el.

Kövesd Telegram csatornánkat

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Hívatlan látogató járt éjszaka egy tiszanánai üzletben, jött a jelzés a rendőrségre december 6-án reggel. A helyszínen hamar kiderült, hogy ott nem a Mikulás járt, hanem egy olyan betörő, aki nem először lépett a bűn útjára. A hajnali vendég ugyanis – mielőtt betörte volna a kirakatot – lekapcsolta az áramot és a biztonsági kamera kábelét is kihúzta. Ezután a boltot feltúrta és onnan fagyasztott élelmiszereket, kaparós sorsjegyet és 25 darab Mikulás csomagot magához véve távozott.

A tiszanánai nyomozók pár órával később már meg is jelentek a helyi férfinél, akit előállítottak a rendőrőrsre. Kiderült, hogy a 30 éves férfi sietett haza, ugyanis korábbi, szintén a településen elkövetett lopások miatt elrendelt bűnügyi felügyelete miatt nem hagyhatta volna el otthonát.

Őrizetbe vétele mellett üzletszerűen elkövetett lopás vétség gyanúja miatt indult eljárás ellene a Hevesi Rendőrkapitányságon, továbbá kezdeményezték letartóztatását.

A cigány vérnek nem lehet parancsolni – Kétszer elfogták azonban mindkét alkalom után újra lopni indult

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Megszülte, majd gumiabroncsba rejtve hagyta halálra fagyni babáját a lovászpatonai “nő”

Ismét egy "nő", aki megszülte, majd meggyilkolta kisbabáját. Megdöbbentő,...

Mégis kell a fintech cégnek az emberi munkaerő – Rosszul tették, hogy AI-ra cserélték le

Egyre több hír érkezik arról, hogy a mesterséges intelligencia...

Mégsem alkotmányellenes az AfD a német elhárítás szerint (egyelőre)

Nagy eséllyel amerikai nyomásra függesztette fel a német Szövetségi...

Nincs megerősítve: magyar “kémeket” fogtak Ukrajnában

Az ukrán SZBU (titkosszolgálat) szerint Magyarország Ukrajnában kémkedett, és...

Ferenc pápa méltó utódja: Prevost modernista és migránssimogató

A 69 éves amerikai Robert Francis Prevost személyében megválasztották...

Kategóriák

Már a segélyszervezetek is megelégelték az ukrán cigány “menekültek” ingyen élését

Tavaly nyáron nagy port kavart az Ukrajnából Magyarországra özönlő...

Rabszolgatartó cigányokra csaptak le a rendőrök

Elfogtak a nyomozók két érsekvadkerti cigányt, akik a gyanú...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55