szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Facebook cenzorai szerint Jézus születésének története “durva tartalom”

Miközben a Facebookon a zsidó szervezetek és az LMBTQP-lobbisták szabadon hirdethetik az eseményeiket és a propagandájukat, addig a cenzorokat inkább a keresztény karácsony zavarja.

Kövesd Telegram csatornánkat

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

A liberális agymosás se a “függetlenobjektív” tényellenőröket, se a Facebook mindig éber cenzorait nem zavarják. Nem úgy a keresztény tartalmak, melyeket már akkor is tilthatnak, ha azok egyébként nem ütköznek semmilyen szabályba.

Így járt most az M1 Híradó is, mely beszámolt arról, hogy a Vörsi betlehem idén immáron 60 négyzetméteren mutatja be Jézus születésének történetét. A teljes szöveg így szólt:

“Mától látogatható Európa legnagyobb beltéri betleheme. A Vörsi betlehem idén már 60 négyzetméteren mutatja be Jézus születésének történetét. A figurákon kívül, kizárólag természetes anyagokat használtak a díszítéshez. A betlehemre a világ minden pontjáról kíváncsiak.”

Ennyi. Semmi más nincs a nagyjából 1 perc 15 másodperces híradásban. A Facebook cenzorait azonban Jézus és a kereszténység mégis annyira érzékenyen érintette, hogy a videót lekorlátozták, és a lejátszás előtt egy figyelmeztetést kapunk, miszerint a felvétel “Erőszak vagy durva tartalom”.

Facebook-akták: a Biden-kormány cenzúrázta a Facebookot a Covid-19 vakcinákról szóló „valós információk” miatt.

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55