A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom feljelentése nyomán büntetőeljárás indult Kubínyi Tamás ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon becsületsértés és rágalmazás miatt. A mindenhonnan elküldött, partvonalra került Kubínyi Tamás évek óta azzal próbál magának nézettséget produkálni, hogy nemzeti oldali vezetőket mocskol (állítása szerint „leleplez”), majd próbálja őket arra kényszeríteni, hogy nyilatkozzanak a csatornájának, ezzel is a saját szerepét igyekszik felnagyítani. Ezt elégelte meg a HVIM, és több mint féléves, napi szinten zajlódó rágalomhadjáratra válaszul feljelentették a levitézlett Kubínyit.
Megtartotta előkészítő ülését a bíróság, ahol lett volna esély a békülésre: Kubínyi Tamásnak a 22 éve létező és törvényesen működő Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomtól és annak vezetőjétől, Barcsa-Turner Gábortól kellett volna bocsánatot kérnie, amiért sátánistának, jezsuita és muszlim terrorszervezetnek, pedofilnak, ügynökszervezetnek gyermekmegrontóknak és egyebeknek titulálta őket sok-sok adáson keresztül. Sőt, abszurd módon „buzirejtegető szervezetnek” kiáltotta ki a HVIM-t és szülőket beszélt le arról, hogy a HVIM gyerektáboraiba elküldjék a gyerekeiket. Kubínyi azonban nemhogy nem kért bocsánatot, hanem „náci bűnbandának” nevezte a nemzeti oldal ikonikus szervezetét, illetve Barcsa-Turnert is következetesen nácizta, fasisztázta a bíróságon ezzel pedig gyakorlatilag a balliberális oldal fröcsögőivel süllyedt egy szintre (a nácizás azért érdekes, mert pont Kubínyi az, aki mindenhol zsidó és szabadkőműves összeesküvést lát).
Kubínyi Tamást hiába kérdezte a Magyar Jelen tudósítója az ügyről és az ő állításairól, mindvégig emlékezetpolitikai és történelmi kérdéseket firtatott. Barcsa-Turner Gábor a bíróságon és kameránknak elmondta, hogy nem Kubínyi Tamás eltérő véleménye, vagy emlékezetpolitikai kérdések miatt vannak bíróságon, sőt, nem is azért, mert nácinak tartja őt, hanem azért, mert személyében mocskolta, illetve az általa képviselt szervezetről is hosszú ideje abszurd dolgokat állít nagy nyilvánosság előtt. Kubínyi Tamás sem a tárgyalóteremben, sem kameránk előtt nem nyilatkozott arról, hogy miért tartja a HVIM-et pedofilszervezetnek, sátánistának, vagy éppen a szervezet gyerektáborait gyermekmegrontó tábornak.
Az előkészítő tárgyalás eseményei:
Az ügy már rendes tárgyaláson fog folytatódni, ahol Kubínyi Tamásnak még mindig lesz lehetősége bizonyítania a súlyosan dehonesztáló kijelentéseit, de vélhetően Petőfiről, Bocskairól fog értekezni és az eltérő történelemszemléletről, vagy a HVIM-esek nácizásával fog védekezni az eddig látottak alapján és a Magyar Jelennek is megküldött, eredetileg a bíróságnak szánt “védekező” beadványa alapján. Ebben újabb képtelen állításokat fogalmaz meg, ami a HVIM jogászainak újabb munkát ad a mindennapos zugtévés adásokon kívül.
A legújabb állítása, hogy a vármegyések terrorcselekményt hajtottak végre ellene. A HVIM által szervezett gyerektáborokat pedig már azzal illeti, hogy ott iszlám terroristaképzés folyik boszniai terrorista kiképzők vezetésével. Információink szerint a mozgalom ezekért a kijelentéseiért is feljelentést tesz.
(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)
Bohócbotrány Kubínyi UFO-zó előadásán – A világ bohócai a magyarok? Trónra is emeltek egyet…
2020-as közleménye a HVIM-e:
A szervezet 2023-es közleménye: