Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Kitiltották a magyar feliratokat a stadionból a románok

Maroknyi Csíkszereda drukker érkezett a román fővárosba, hogy az idegenben játszó csapatát buzdítsa a soron következő bajnoki mérkőzésen. A stadionnál a szurkolók azonban azzal szembesültek, hiába a törvények betartása, az előzetes egyeztetés, a szervezők egyszerűen kitiltottak minden magyar nyelvű bannert.

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

A jelek szerint a soviniszta románok annyira megijedtek egy maroknyi székelytől és a magyar nyelvtől, hogy azt egyszerűen kitiltották a stadionból. Még a “Csíkszereda” feliraton is problémáztak, mivel az “nem románul van”. Hiába magyarázták a szurkolók, hogy ez a csapat neve, a román rendőr nem igazán értette meg, csak annyi jött le neki, hogy nem románul van, tehát nem engedheti be.

Aztán megjelent egy román a szervezők részéről is, aki fellengzősen közölte a szurkolókkal, ha a székelyek tovább vitatkoznak, senkit nem engednek be a részükről. Kész szerencséje a románoknak, hogy az Európai Unió csak addig aggódik a kisebbségi jogokért, míg azok a kisebbségek nem őshonos, fehér európai nemzetek normális tagjai.

Részletek a videóban:

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.

Telegram-posztjaink (2026.09.17.)

Nyilvánosságra hozták a 2006-os őszi kormányülések eddig titkos jegyzőkönyveit; a német kórházak egy esetleges NATO–orosz háborúra készülnek; Zelenszkij felkerült a világ 50 legbefolyásosabb zsidójának listájára

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 18.

11 év után visszatért Erdélybe a HVIM

11 év után újra Erdélyben a HVIM – interjú az úz-völgyi csata utolsó élő veteránjával

Tizenegy évnyi tiltás és koncepciós eljárás és hosszas vegzatúra után ...

64

2026. 09. 17.