Megszólaltak a Hunnia-ügyben elítéltek feleségei

Mint köztudott, a terrorcselekményekkel megvádolt Budaházy Györgyöt és vádlott-társainak többségét kegyelemben részesítette Novák Katalin köztársasági elnök, dr. Szücsi Frigyes, Tián Csaba és Piller Gergely esetében azonban tavasszal nem vált jogerőssé az ítélet, így rájuk nem vonatkozott az államfő gesztusa. Ugyanakkor márciusban, az akkori ítélet indoklásában Török Csaba, a Fővárosi Ítélőtábla tanácsvezető bírája hangsúlyozta, hogy a […]
Naszrallah mártírok napi beszéde

Naszrallah a Hezbollah vezére beszédet intézett híveihez és a világhoz a mártírok napján. Az alábbiakban ebből a beszédből közlünk részleteket.
Szír bűnöző: 245 autó ablakát törte be, kirabolt és halálosan megfenyegetett egy 84 éves nőt, mégsem kapott börtönt

Mit kell még tennie egy „védelemre szoruló személynek” ahhoz, hogy végre kivonják a forgalomból, vagy még jobb esetben hazatelepítsék? Úgy tűnik Németországban egy migráns bűnös magatartása nyilvánvalóan nem elég ahhoz, hogy végre bebörtönözzék.