Hatalmas port kavart a mindent csak érzelmi alapon és egy sajátos nacionalista alapon vizsgálódók között, hogy a budaörsi Petőfi laktanyát átnevezik Mária Terézia laktanyára, mely épületegyüttes a budapesti, 32. számot viselő, Mária Terézia által alapított alakulat otthonául szolgál. A laktanyát egyébként Boldog IV. Károly alapította, szintén egy Habsburg, de az a szomorú hírünk van, hogy Budapesten ami valóban szép és értékelhető műemlék, az általában az „elnyomás” és Habsburg „megszállás” alatt épült.
Kövesd Telegram csatornánkat
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Néhány, Petőfi protokommunizmusát és antikatona voltát bemutató cikk publikálásán túl van a nemzet konzervatív, tradicionális jobboldaliságát képviselő része. A visszajelzéseket (értetlenséget) vizsgálva újabb szempontokat vetünk fel, még akkor is, ha egyesek aljasságot és álságosságot kiáltanak! Aljasság volna bemutatni, hogy akit ők istenítenek, az mit képviselt valójában? Vizsgáljuk meg a kérdéskört általános, magasabb szemlélet alapján.
Emlékezetpolitikának hívják azt, amikor a regnáló hatalom elkezdi ideológiai, eszmei alapon a történelmi eseményeket és szereplőket értékelni, és ezen értékelésének mentén hősnek, vagy éppen hazaárulónak beállítani őket, illetve hol pozitív, hol negatív módon beállítani a múlt történéseit. Ehhez egy masszív történelemszemlélet is társul nyilván, tehát, hogy az uralkodó korszellem hogyan viszonyul a vizsgált kor eszmeiségéhez. Ebben semmi meglepő, elítélendő nincs, hiszen független, objektív értékítélet, vagy történetírás nem létezik. A saját értékrendszere alapján dől el, hogy ki a hős, ki az ellenség. Az emlékezetpolitikát minden rendszer, minden kormányzat alakítja, mindegyik hozzátesz. Amikor ténylegesen új kurzus jön, ami a korábbival szembenálló, akkor történnek persze látványos fordulatok;- amikor nagyjából ugyanazt képviselik az egymást követő rendszerek, akkor konszenzusosabbnak tűnik az adott ország hősi panteonja. Ha már épületekkel, műemlékekkel kezdtük írásunkat, akkor hadd említsük meg a Hősök tere szoborcsoportját. A Tanácsköztársaság például teljesen eltakarta a szobrokat, de a második világháborút követően többek között Ferenc József helyére Kossuth Lajos szobra került, vagy Mária Terézia szobrát a II. Rákóczi Ferencről készült alkotás váltotta (más hasonló változtatásokkal). Az emlékezetpolitika látványos megnyilatkozása ez is. (További mítosz, hogy a gaz Habsburgok robbantották fel a várainkat….)
Az egyén azt tudja tenni, hogy körülbelül figyelmen kívül hagyja a közoktatás értékrendszerét, értékítéletét, mert legalább 1945 óta megszállás alatt tartják a kultúrát, történetírást Magyarországon, noha káros influenciák (francia forradalom eszméi által) már jóval korábban jelentkeztek. Ha van egy saját, hagyományos értékrendszerhez közelítő zsinórmértékünk, akkor tisztulhat a kép, és az érzelmeket félretéve el tudjuk dönteni a primer, valós források alapján, hogy kit, minek tekintünk saját magunk. Autonómiánkból fakadóan pedig a jelenlegi társadalom elvárása és értékrendszere semennyire sem köt minket.
Megdöbbentő számomra, hogy egyesek ugyan felismerik, hogy a „komenisták” mindenben hazudtak, elhazudják a valós történelmünket, de amikor a Habsburgokról, vagy Petőfiről van szó, akkor foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, amit abban az általános és középiskolában tanultak, aminek erről szóló tananyagát körülbelül változatlanul hagyták az ’50-es évek óta, legalábbis értékítélet szerint, maximum a hangsúlyokat tették máshová és a retorikán változtatták. Hazudtak a kommunisták mindenben, de Petőfi (és más történelmi személyek) megítélésében nem? A királyok (köztük a Habsburgok) megítélését is nyilván helytállóan elvégezték a marxista történetírók.
Azt a kérdést pedig senki sem teszi fel: ha 100 éve nincsen közünk a Habsburgokhoz, akkor jelenleg miért nem prosperálunk, miért nincs Magyarország emelkedőpályán a ’21-es detronizációs törvény óta?! Vagy nemcsak arról van szó, hogy a sikertelenségünket, frusztrációnkat könnyebb egy külső okra visszavezetni, mint a saját felelősségünket firtatni? Egyszerűen “kiválóak” bűnbaknak a Habsburgok, még a hangzása is irritáló! A Lotheringen-ház túl jól hangozna. Körülbelül, mint a Brüsszel és Európai Unió kifejezések közötti érzelmi különbözőség.
Hogyan lehetséges, hogy mindenki számára hős Petőfi: Thürmer Gyulának és a kommunista-marxista történetírók számára ugyanúgy mint az úgynevezett nemzeti radikálisoknak? Mondhatnánk erre, hogy a „lánglelkű költőt”, a segesvári csatában hősi halált halt katonát tiszteljük, és valóban: a bátorság és az elvek melletti, végsőkig való kiállás dicséretes, azonban a Szovjetunió vörös hadseregében is találhatunk bőven bátor és hősi halált halt katonákat, mégsem őrájuk emlékezünk. Elhiszem, hogy sokak számára érzelmekkel teli emlék egy iskolai rendezvényen történt Petőfi vers elszavalása, és biztosan szép emlék, amikor ezért Dajermammer Marika néni átadott egy oklevelet, illetve Rózsika konyhásnéni másnap nagyobb adagot szedett a menzán, de ezt a szintet egy valódi gondolkozónak tudnia kellene meghaladni és felnőtt fejjel, higgadtan átgondolni ezt a kérdéskört is.
Másik nagy hiba, hogy a jelenlegi viszonyrendszerből próbáljuk megítélni a múltat. Sokan felvettek egy végtelen nacionalista nézőpontot, és ezen nézőpontból mondanak értékítéletet, sőt, az ebből származó követelményrendszert kérik számon a múlt történelmi szereplőin.
Mária Terézia „elrománosította” Erdélyt, meg betelepítette a tótokat, vagy ki tudja kiket… vetik a szemére. Érdekes, Atillával szemben kevésszer hallani azt az érvet, hogy a Hun Birodalmat elgótosította volna, pedig az eredeti hun törzs egyre csekélyebb mértékű volt a birodalomban. Ezen példánk arra jó, hogy rávilágítsunk a múlt pusztán nacionalista értelmezésének érvénytelenségére. Amikor a nacionalizmus a jelenlegi formájában nem is létezett, akkor ennek az érvelésnek nincs relevanciája (egy nemzetséghez tartozás érzése ugyan jelen volt, de nem ez volt a fő identitás). Sokkal jobban számított a vallás, illetve a királysághoz való hűség, sőt, a rendi hovatartozás is fontosabb volt. A románok veszélytelennek tűntek: se királyuk, se államuk nem volt, illetve akkoriban önszerveződésre képtelennek látszottak. Utólag tudjuk, hogy hiba volt betelepíteni őket is, de akkor ki gondolta volna, hogy majd az akkor nem is létező nacionalista alapon megszervezik magukat? Arra sem gondolt senki, hogy a csőcselék lefejezhet uralkodókat.
Ebből kiindulva Trianont sem lehet a Habsburgok nyakába varrni, mert ők egy többnemzetiségű birodalmat építettek, nem nemzetállamokban gondolkoztak, ahogy az ő korukban még senki, semelyik uralkodó nem gondolkozott más keretrendszerben. Trianonról a francia forradalomban gyökerezik, amely a „népek önrendelkezését” hirdette, ami jelszóra később aztán felültek a magyar nemesek is, és hirtelen a semleges latin nyelv helyett a magyart kezdték el a törvényhozásban is erőltetni, illetve nacionalista alapon kezdték el a magyarosítást a kisebbségek között is. Ez a nacionalizmus aztán megérkezett a tótokhoz, vlachokhoz és a többi néphez is. A reformkor szűklátókörűsége is hozzájárult Trianonhoz, ezért is értelmezhetetlen egyesek „második reformkor” óhajtása (és a középkor, mint negatív történelmi kor ábrázolása, pedig nemrégen még más álláspontot képviselt az illető).
Természetesen, levonhatunk a jelenre vonatkoztatva a történelemből tapasztalatokat, például, hogy nem szabad idegen vendégmunkásokat behozni, mert tapasztalatból tudjuk, hogy ez nem jó. De hibás utólag a jelen szempontrendszeréből levonni értékítéletet a múlt szereplőivel szemben. Mondhatnánk, hogy akkor Petőfivel szemben miért csináljuk azt, hogy a protokommunizmusát számon kérjük rajta, mikor huszonévesen mit tudhatta ő, hogy mi lesz ebből? Erre a válaszunk, hogy míg senki sem érvelt a kortársak közül a románok betelepítése ellen és nem vetette fel senki, hogy lesz majd egy Trianon (egyébiránt a magyar nemesség is szorgalmazta a betelepítéseket), addig a francia forradalom eszméivel szemben a magyar főnemesség és köznemesség jelentős része elítélő állásponton volt. Ebben szinte konszenzus volt. A 48-49-es katonai felkelés, mint a Habsburg-háztól való függetlenség, de a királyság megtartása már jobban megosztotta a nemességet, de itt sem igaz egy osztrák-magyar ellentét, sokkal inkább eszmék mentén jelent meg a törésvonal, ami egy polgárháború sajátja, mint sem egy szabadságharcé. Összegezve: Petőfi plebejus forradalmi hozzáállásáról már a kortárs közéletben is voltak tapasztalatok és értelmes ellenérvek, az ő hozzáállása sokkal inkább fakadt a belső énjéből, az izgága lázadozásból, a hierarchia és a rend gyűlöletéből.
Egyébiránt feltesszük a kérdést az általunk messzemenőkig tisztelt és elfogadott László András nyomán: ha azért robbant ki Magyarországon a forradalom, mert elnyomták a magyarokat, akkor Bécsben, Párizsban és a többi európai nagyvárosban miért robbant ki 1848-ban?! Mert se Bécsben, se Párizsban nem nyomták el a magyarokat, ellenben a rend felforgatását ott is el kellett végezni, ahogy idehaza is elvégezték.
“Évek óta csaknem kizárólagos olvasmányom, reggeli és esti imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története” (Petőfi)
Visszatérve az eredeti témához, a laktanya átnevezéshez: ha Mária Terézia császárnő és királynő mocskos idegen uralkodó volt, akkor Hadik András és huszárjai is árulók voltak? Berlin megsarcolása egy gyalázatos tett volt, vagy a huszárság egyik legkiemelkedőbb haditette, a magyar hadi géniusz ragyogó megnyilvánulása? Véleményünk szerint utóbbi. És ha a magyar huszárság egyik, hanem a legnagyobb fénykorának tekintjük Mária Terézia uralkodását, akkor adódik a kérdés, hogy a magyar katonai erények felismerése, magas pozícióban történő integrálása a birodalomban, az miféle magyarellenességről árulkodik? (Vagy árulónak tekinthetőek a monarchia katonái?! Ostenburg-Morawek Gyula és Maderspach Viktor, akik budaörsig kísérték az utolsó Habsburg uralkodót, hogy visszaszerezze a trónját?! Sorolhatnánk napestig a kiváló magyar államférfiakat, akik császárhűek voltak, de valamiért a közoktatás a lázadozókat favorizálja… ez sem tűnik fel azoknak se, akik egyébként kritikusak a hivatalos történetírással szemben.)
A magyarországi hadszervezés korszerűsítése Mária Terézia uralkodásához köthető, ennek alapján viselheti az általa alapított alakulat laktanyájának a nevét. Van fontosabb kérdés egyébként a Magyar Honvédség körül, de a kirobbant vita alkalmas arra, hogy rávilágítsunk a modern és a tradicionális szemlélet közötti különbségre.
(Ostenburg – Szent Korona Rádió)
(Borítókép: Lajos Fülöp trónjának elégetése 1848. február 25-én. A király menekülése után a felkelt párizsi nép elfoglalta a magára hagyott Tuileriákat, a forradalom szimbolikus győzelmeként pedig tűzre vetette a királyi trónt.)
Átnevezik az antikatona Petőfiről elnevezett laktanyát egy “Habsburgra”
Ki volt a 250 éve született Metternich? László András nem polkorrekt előadása