vasárnap, március 16, 2025
6.1 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ezért nem lesz soha eredmény – Kommunistákkal vonulgatnak a diáktüntetők

Amikor jogos követelések merülnek fel, mint például az, hogy a tanárok bérét, helyzetét, megbecsülését rendezzék, a szélsőbaloldalnak mindenképpen fel kell ütnie a fejét. A kormányzat meg persze, hogy igényt sem érez olyan követeléseket teljesíteni, amik vörös zászlók alatt fogalmazódnak meg. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Megkezdődött a tanév, s ezzel együtt újra megkezdődtek a tanár-diák tüntetések is. Egy nagy gond van csak velük, hogy a jogos követeléseket ismételten bemocskolják a létrontást képviselő hazai szereplők. Például azok, akik részt vesznek elsőfrontos emberként ezeken a megmozdulásokon, majd a gyilkossággal fenyegetőző cigányok által rendezett “tüntetésen” is.

A cikkünk megírását kiváltó ok azonban a pénteken hídfoglalással egybekötött jelen tanév első tüntetése volt. A tüntetésen ugyanis megjelentek molinóikkal, zászlóikkal és szóróanyagukkal a marxisták, a Nemzetközi Marxista Irányzat (IMT) képviseletében.  Marxistából azonban hamar eljuthatunk a kommunistáig is, és nyugodtan nevezhetjük is annak őket, hiszen az IMT-t 1998-ban a dél-afrikai-brit  trockista Ted Grant alapította, miután szakított a Munkás Internacionáléval. “Az International Marxist Tendency szervezete egy forradalmi szervezet, amely világszerte több mint 35 országban van jelen. A munkás- és ifjúsági mozgalomban szervezkedünk a kapitalizmus megdöntésére és az emberiség szocialista jövőjére!” – írják magukról a honlapjukon.

Mint kiemelik: “Csak egy forradalmi megoldás kínál előrelépést!” Így már értelmet nyer az is, hogy milyen módszerekkel kívánják véghez vinni felszólításukat, mely szerint: “Tanárok, diákok állítsuk le az országot!”

Ez a munkásököl nem vasököl…

Saját bemutatkozásukat tovább böngészve láthatjuk, hogy nem is próbálják takargatni szellemi sötétségüknek iránymutatóit: “Marx és Engels elméleteire alapozunk, amelyeket Lenin, Trockij és mások dolgoztak ki a marxista hagyományban. (…) és egyben útmutatást adnak a jobb világért folytatott harcunkhoz.”

A tüntetésre szóróanyagokkal is készültek, ahol a szélsőbaloldali szerveződést, mintegy olvasókörnek igyekeztek beállítani, bár azt nem tudták megállni, hogy ne Rosa Luxemburgtól idézzenek…

Ameddig ilyen elemeket bármiféle jogos akarat közelébe engednek, annak addig nem lesz foganatja. Sőt, ameddig nyíltan leninista, trockista kommunista szervezetek működhetnek hazánkban, addig Magyarország sorsa sem fog jobbra fordulni.

A kommunisták retorzió nélkül emlékezhetnek hazánk megszállására

Mindszenty József kiszabadulása

(Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Egymásnak esett a Fidesz és a Mazsihisz?! Nem elégedettek a zsidók Orbánékkal?

Decemberben a Csurka szobor miatt állt bele a kormányba...

“A Gázai övezetben nem lett béke, csak kevesebb a halott” – újabb civilek elleni támadás a hétvégén

Úgy látszik Izrael teljes mértékig megelégedett az ideiglenes tűzszünettel...

Válaszcsapás: Súlyosan sérül Magyarország szuverenitása

A NER 15 év alatt teljesen izraeli gyarmattá tett...

Befellegzett a Szabad Európa Rádiónak – Trump megvonta az USA támogatásait

Az Egyesült Államok által finanszírozott médiacsatornák – köztük a...

Kategóriák

Egymásnak esett a Fidesz és a Mazsihisz?! Nem elégedettek a zsidók Orbánékkal?

Decemberben a Csurka szobor miatt állt bele a kormányba...

“A Gázai övezetben nem lett béke, csak kevesebb a halott” – újabb civilek elleni támadás a hétvégén

Úgy látszik Izrael teljes mértékig megelégedett az ideiglenes tűzszünettel...

Válaszcsapás: Súlyosan sérül Magyarország szuverenitása

A NER 15 év alatt teljesen izraeli gyarmattá tett...

Befellegzett a Szabad Európa Rádiónak – Trump megvonta az USA támogatásait

Az Egyesült Államok által finanszírozott médiacsatornák – köztük a...

Macron továbbra is az oroszok presszionálásában látja a sikert, mert az eddig is annyira bevált

Emmanuel Macron francia elnök szerint egyértelműnek kell lennie a...

Sovinizmus: Egy törvénytervezet szerint meg sem lehetne szólalni oroszul az ukrán iskolákban

Egyre erőteljesebb Ukrajnában az orosz-ellenes sovinizmus. Most az orosz...

Marco Rubio: A dél-afrikai nagykövetet nem látják szívesen az USA-ban

A pénteki napon Marco Rubio amerikai külügyminiszter X bejegyzésében...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55