hétfő, március 24, 2025
9.7 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Pesty László ősfideszes beindult vagy beindították? Nevek és konkrétumok kiteregetését helyezte kilátásba

Pesty László dokumentumfilmes, a Fidesz igencsak régi tagja nekiment a “Lölő-jelenségnek”. Most már nevek, konkrétumok napvilágra hozását tervezi egy hónap múlva, és elmondja, hogy kampánya tervezett. A kérdés csak az, hogy egy őszinte igazságharcot látunk, vagy a Fidesz számára is kellemetlenné vált alakok kiszorításának színházi előadását?

Kövesd Telegram csatornánkat
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A „Lölő-jelenség” kiküszöbölhető, de ehhez akarni kéne, hogy a magyar konzervativizmust és a nemzeti gondolatot emberek tömegei még komolyabban vegyék, mint most – jelentette ki a Népszavának adott videóinterjújában Pesty László.

A nemrégiben NER-kritikus kijelentéseivel reflektorfénybe került médiaszemélyiség azt mondta, szeretné, ha megszabadulnánk az általa „förtelmesnek” nevezett jelenségektől.

– Szar dolog gyáván leélni egy életet, még akkor is, ha baromi gazdag valaki. Ugyanis négy pár cipőt egyszerre fölvenni nem lehet. Három jachton utazni egyszerre nem lehet.

Négy darab tízezer dolláros öltönyt egyszerre fölvenni nem lehet, és három steaket sem lehet egyszerre megenni – fogalmazott Pesty László, hozzátéve, kell egy kis bátorság a dolgok kimondásához. Ő maga fog konkrét neveket mondani, kik követtek el köztörvényes bűncselekményeket. Ez egy kollégáival meghatározott „kommunikációs folyamat” része lesz.

Kitért arra is, tett kísérleteket, hogy a Fidesznek is jelezze fenntartásait. Többször nyomatékosította, egyelőre nem fog konkrét neveket mondani, azonban jelezte, nagyon pozitív visszajelzéseket kapott a nagyobbik kormánypárt alsó és felső szintjeiről.

– Gratuláltak, megköszönték, és azt mondták, hogy ez elvezethet egy megtisztuláshoz – fűzte hozzá.

A magát ősfideszesnek tartó dokumentumfilmes szerint a „Lölő-jelenség” tetten érhető akkor is, ha megnézzük, kik vannak a húsz leggazdagabb magyar között. Nyomatékosította, a Fidesz kilencven százaléka becsületes és jó szándékú emberekből áll, s csupán tízszázaléknyian vannak azok, akiknek ténykedését morálisan kifogásolhatónak tartja.

Részlet a videóinterjúból:

(Népszava)

Legfrissebb

Irán rakétarendszereket telepít a Hormuzi-szoros szigeteire

Irán új rakétarendszereket telepít a Perzsa-öböl stratégiai fontosságú három...

Újabb Hamász vezetőt gyilkoltak meg: imádkozás közben, feleségével együtt halt mártírhalált

Tavaly nyáron egy hosszú összeesküvés után ölték meg Iszmail...

Feladta magát a Hammerbande terroristája

Emilie Samira Dieckmann a Hammerbande tagjaként részt vett a...

Pofánverték a Nordic Sun Pub ajtaját lematricázó momentumost

A Momentum Facebook-bejegyzésben közölte, hogy megtámadták egy aktivistájukat a...

Kategóriák

Irán rakétarendszereket telepít a Hormuzi-szoros szigeteire

Irán új rakétarendszereket telepít a Perzsa-öböl stratégiai fontosságú három...

Feladta magát a Hammerbande terroristája

Emilie Samira Dieckmann a Hammerbande tagjaként részt vett a...

Pofánverték a Nordic Sun Pub ajtaját lematricázó momentumost

A Momentum Facebook-bejegyzésben közölte, hogy megtámadták egy aktivistájukat a...

Prosecutor asks for two years suspended jail for protesting against LGBTQP sensitization

While the Hungarian parliament was noisy about the passing...

Családapát vert össze egy drogos cigányhorda Pásztón

Hogy Magyarországon nincsenek no-go zónák? Dehogynem... Eljutottunk odáig, hogy,...

Válaszcsapás: Így akarják börtönbe juttatni az LMBTQP-lobbi ellen fellépő hazafiakat

Míg a felszínen zajlik a Pride betiltása, addig valójában...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55